Több mint 13 ezer kft. nem emelte meg a törzstőkéjét

Vágólapra másolva!
A március 15-i határidőig 13 ezer kft. nem emelte meg a törzstőkéjét a Fővárosi Törvényszék illetékességi területén, a társaságok ellen a cégbíróság hivatalból törvényességi felügyeleti eljárást indít - közölte a Fővárosi Törvényszék.
Vágólapra másolva!

3 millió forintra kellett megemelni a törzstőkét

A Fővárosi Törvényszék közleménye emlékeztet arra, hogy jogszabályi rendelkezések írták elő a törzstőke felemelését legalább 3 millió forintra azoknak a korlátolt felelősségű társaságoknak, amelyeknek a törzstőkéje nem érte el ezt az összeget.

A cégformára előírt kötelező módosítás végső határideje március 15 volt, eddig kellett felemelni a törzstőkét, és legkésőbb április 14-ig kellett a változás-bejegyzési kérelmet előterjeszteni az illetékes cégbíróságon.

A cégbíróság hivatalból törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményez azok ellen a cégek ellen, akik elmulasztották kötelezettségüket. Ennek lefolytatása után

a céget megszűntnek nyilvánítják és elrendelik a kényszertörlését.

Ha az eljárás előtt megemelik a törzstőkét, megmenekülhet a kft.

Ha az érintett társaságok még a törvényességi felügyeleti eljárás megindulása előtt vagy az eljárás alatt határozatot hoznak a törzstőke emeléséről, illetve a társaság megszűnéséről vagy az átalakulásról, és a

cégbíróságnál benyújtják a változás bejegyzési kérelmet, akkor a bíróság nem indítja meg az eljárást, vagy a folyamatban lévő eljárást megszünteti.

A társaság jogerős megszüntetésének és a kényszertörlési eljárás megindulásának a következménye, hogy a társaság a kényszertörlés közzététele után nem folytathat gazdasági tevékenységet, a cég neve kiegészül a "kényszertörlés alatt" toldattal, illetve a társaság esetleges hitelezői bejelenthetik követeléseiket.

Az eljárás lefolytatása után a céget a cégbíróság hivatalból törli a cégjegyzékből.