Vágólapra másolva!
A következő egy-két hétben bejelenthetik a csoportos létszámleépítést a felszámolás alatt álló Palóc Nagykereskedelmi Kft.-nél, és várhatóan június közepétől kifizethetik a dolgozókat az Állami Bérgarancia Alapból - írta keddi lapszámában a Világgazdaság egy helyi szakszervezeti vezetőre hivatkozva.
Vágólapra másolva!

Demeter László, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének Nógrád megyei titkára a lapnak elmondta: az érintett munkavállalóknak, akik jelenleg állásidőn vannak, három-négy havi fizetéssel tartozik a salgótarjáni központú kiskereskedelmi cég - a CBA korábbi franchise-partnere -,

a kifizetetlen bérek elérik a 200-300 millió forintot.

A Palóc Nagyker fénykorában 86 üzletet működtetett, de a lap szerint a salgótarjáni ipari parkban lévő utolsó bolt is bezárt egy hónappal ezelőtt.

Az 1300 egykori alkalmazott 90 százaléka már továbbállt, egy részük más élelmiszerláncnál helyezkedett el, de a többség elhagyta a kereskedelmi ágazatot, összeszerelő üzemben vagy bútorgyárban próbált szerencsét - olvasható a Világgazdaságban.