MNB: júniustól jöhetnek a fogyasztóbarát lakáshitelek

lakás, lakáshitel, hitel, a legfőbb tulajdon a lakás
Illusztráció
Vágólapra másolva!
Júniustól pályázhatnak a magyarországi bankok termékeikkel a fogyasztóbarát lakáshitel minősítés elnyerésére a Magyar Nemzeti Banknál. A minősített lakáshitelek átlátható hitelfeltételekkel, könnyen összehasonlítható árazással igényelhetők, elősegítve a tudatosabb kölcsönfelvételt. A jegybank várakozásai szerint ez élénkíti majd bankok közti versenyt, és elősegítheti a sokkal előnytelenebb feltételekkel korábban felvett hitelek kiváltását is.
Vágólapra másolva!

Az átlagos kamatfelárak nemzetközi összehasonlításban is magasak Magyarországon, és a hitelkiváltások aránya is alacsony – állapította meg a Magyar Nemzeti Bank, ezért indokoltnak tartja versenyélénkítő eszközök alkalmazását. Ezért két hónapos egyeztetés során kidolgoztak egy minősítési pályázatot, amelynek során a bankok hiteltermékei elnyerhetik a fogyasztóbarát hitel minősítést.

A fogyasztóbarát hitelek alkalmas konstrukciók lehetnek egy korábban, rosszabb feltételekkel felvett jelzáloghitel kiváltására is Forrás: 123RF

Ennek feltételei a következők:

  • kizárólag egyenlő havi törlesztőrészletek állapíthatók meg
  • 3, 5, 10 évre vagy a futamidő végéig rögzíteni kell a fizetendő kamatot;
  • a hitelbírálati határidő az értékbecslés rendelkezésre állásától számított maximum 15 munkanap;
  • a folyósítási határidő a folyósítási feltételek teljesítésétől számított 2 munkanap;
  • a hitelező által választott referenciaértékhez viszonyított kamatfelár nem haladhatja meg a 3,5 százalékpontot (350 bázispontot), amely – a megváltozott hitelkockázatokat is figyelembe véve – a forintosított hitelekre meghatározott maximális kamatfelárnál 1 százalékponttal alacsonyabb érték

A folyósításig felmerülő és az előtörlesztéshez kapcsolódó díjakat is korlátozza a jegybanki pályázat:

  • folyósítási díj: maximum a hitelösszeg 0,75 százaléka, de legfeljebb 150 ezer forint
  • az előtörlesztési díj nem haladhatja meg az előtörlesztett összeg 1 százalékát, lakástakarék-pénztári betétből pedig a szerződés szerint elérhető megtakarítás és a hozzá kapcsolódó állami támogatás mértékéig az előtörlesztés díjmentes.

A bankok júniustól pályázhatnak majd termékeikkel a minősítés elnyerésére az MNB-nél, amely a fogyasztók tájékozódását ősztől online összehasonlító weboldallal is támogatja majd.