100 milliárdos többletbevételt hozhat a szigorítás

Vágólapra másolva!
A logisztikai és szállítmányozási piac erőteljes védelmét várják a kormánytól a szektor szereplői, akik szerint a több területre, de elsősorban a közúti szállítmányozásra kiterjedő szigorítások nemzetgazdasági szinten akár 100 milliárdos többletbevételt is hozhatnának - olvasható a Magyar Nemzet szerdai számában.
Vágólapra másolva!

A lapnak Bíró Koppány Ajtony, a Magyar Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének (MLSZKSZ) főtitkára azt mondta: már nemcsak a nyugat-európai, de az Európai Unión kívüli államokban is egyre jellemzőbbek a piacvédelmi intézkedések, amelyek nemritkán a külföldi szolgáltatók diszkriminálását jelentik. Ám a cél továbbra is az, hogy a magyar vállalatok hazai fuvarcégeket bízzanak meg a szállítmányozási feladatokkal - tette hozzá.

A szövetség szerint a külföldi - jobbára török és ukrán - fuvarcégek jelenléte százmilliárdos bevételkiesést jelent, mert nem Magyarországon fizetik meg az áfát és a munkavállalók utáni adókat, járulékokat.

Az ágazat szerint az engedélyek kiadásával és az ellenőrzések szigorításával komoly eredményeket lehetne elérni. Az engedélyeket könnyen lehet hamisítani, így ezen a téren is sok a visszaélés - mondta Bíró Koppány Ajtony, aki arról is beszélt, hogy a logisztikai ágazat egyre komolyabb szakemberhiánnyal küzd.