Több száz millió forinttal támogatja a kormány a nők képzését

Munkanélküli nők Magyarországon (1998-2016)
Vágólapra másolva!
Képzéssel támogatja a kormány a nők foglalkoztatottságát, az önkormányzatok akár 200 millió forintra is pályázhatnak - mondta Novák Katalin.
Vágólapra másolva!

150-200 millió forintra pályázhatnak az önkormányzatok

Az önkormányzatok május 19-től adhatnak be pályázatot a források kimerüléséig vagy legkésőbb 2018. május 21-ig - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára. Novák Katalin elmondta,

egyenként 150-200 millió forintra pályázhatnak az önkormányzatok, illetve olyan konzorciumok, amelyekben az önkormányzatok a konzorciumvezetők.

Forrás: KSH/MTI

A nők foglalkoztathatóságát támogatják

Novák Katalin azt is elmondta, hogy a projekt megvalósítására 3 év áll rendelkezésre.
Kiemelte, hogy a kezdeményezéssel a nők foglalkoztathatóságát, illetve rugalmas munkaerőpiaci elhelyezkedését támogatják.