Megugrottak az Apollo Tryes bevételei

Vágólapra másolva!
Kétszámjegyű árbevétel-növekedést ért el az Apollo Tyres, ugyanakkor nettó bevételük kissé lecsökkent. 
Vágólapra másolva!

Az abroncsgyártó cég, az Apollo Tyres bejelentette, hogy kétszámjegyű árbevétel növekedést ért el. A vállalat üzemeinek éves árbevétele a tavalyihoz képest 11 százalékkal, azaz 1, 77 milliárd euróra ugrott fel az. Ugyanakkor a nettó nyeresége kissé csökkent.

A negyedik pénzügyi negyedév nettó nyeresége a tavalyitól nem sokban tér el, ugyanis a mostani

nettó nyereség 32,3 millió euró volt,

a tavalyi első negyedévé pedig 32,8 millió euró volt.
Az igazgatótanács 300 százalékos osztalék fizetésre tett javaslatot, amelyet a közgyűlésnek kell majd engedélyeznie.

Oka S Kanwar a vállalat vezérigazgatója azt mondta: már a zöldmezős magyarországi beruházásból és Chennai-ban működő, a közelmúltban kibővített teherautó- és autóbuszabroncs-gyárukból is új abroncsok kerülnek a piacra, a következő pénzügyi évben komoly volumenbővülésre, a következő években pedig európai piaci részesedésük fokozatos növekedésére számítanak.

Az árbevétel 63 százaléka indiai piacról, 32 százalék Európából, a maradék 5 százalék pedig más régiókból tevődik össze. Az Apollo Tyres több, mint 100 országba exportálja termékeit.
Gyöngyöshalászon épült fel egyik üzemük, amelyet múlt hónapban avatták fel, a beruházás összes 475 millió euróba került. Ha a gyár eléri a tervezett kapacitását, akkor

évente 5,5 millió autó és kisteher-jármű továbbá 675 ezer darab busz és kamion abroncsot gyártanak majd az európai piacra. Ezzel több száz embernek biztosítanak majd munkalehetőséget.