Hamarabb megtérülhet, ha napenergiába fektet

Vágólapra másolva!
A tapasztalatok szerint a ma megépített kisméretű (pl.: lakás, iskola tetején működő) napelem parkok tervezésénél az elsődleges cél, hogy helyileg használják fel a megtermelt teljesítményt. A magas beruházási költségek miatt a még éppen megtérülő legkisebb méretben indulnak meg a fejlesztések, mert a többletkapacitás még nem értékesíthető hatékonyan. Itt az ötlet, ami a megoldás lehet erre.
Vágólapra másolva!

Gulyás Zoltán és Fábián Zoltán az MVM Edison Light Up!-on, vagyis első hazai energetikai startuppályázaton indult, az ötletük a 12 díjazott pályamű egyike. Egyik kiemelt céljuk, hogy a kis- és közepes méretű naperőművek fejlődését, a fenti problémák megoldásával támogassa. Virtuális erőmű létrehozásával, a ma szigetszerűen működő napelem parkok termelése összefogható és lehetővé válik a szabályozási piacon történő eredményes szereplés.

Termelésük a felhasznált időjárási előrejelzésekkel és mesterséges intelligencia eszközökkel jól tervezhető,

ezáltal a beruházásoktól elvárt megtérülési idő is rövidíthető a többlet energiák megfelelő időpontban történő értékesítésével.

A cikk megjelenését támogatta az MVM Edison program.