Önkormányzatok pályázhatnak munkásszállások építésére

Vágólapra másolva!
Kilenc milliárd forintos program indul munkásszállások építésére, illetve munkásszállóként felhasználható ingatlanok felújítására, a támogatásra önkormányzatok vagy önkormányzati társulások nyújthatnak be kérelmet szeptember 30-ig - tájékoztatott Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter.
Vágólapra másolva!

A programban a kérelmeket az érintetteknek a helyi önkormányzat vagy önkormányzati társulás székhelye szerint illetékes állami foglalkoztatási szervként eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalhoz kell benyújtaniuk. A tárcavezető hangsúlyozta:

a kormány elsődleges célja a teljes foglalkoztatottság elérése,

amihez a munkaerő mobilitásának elősegítése is szükséges.

40% saját forrás

Varga Mihály közölte, a támogatás keretében, amely minimum 80 munkavállaló elszállásolására alkalmas munkásszállás kialakításához nyújtható, az építési és felújítási, valamint a beruházás célját szolgáló új tárgyi eszközök költségei számolhatók el. A juttatás részben vagy egészben visszatérítendő, illetve vissza nem térítendő formában nyújtható, a beruházási költségek legalább 40 százalékát az önkormányzatnak saját forrásból kell biztosítania - tette hozzá.

Megállapodás kell

Ezen felül arra is felhívta a figyelmet, hogy a támogatás egyik legfontosabb előfeltétele a kérelmet benyújtó önkormányzat, valamint a térség munkaadói között előzetesen megkötött megállapodás, amelyben a munkaadóknak kötelezettséget kell vállalniuk arra, hogy a támogatással létrehozott munkásszálláson helyezik el a mobilitási problémákkal küzdő munkavállalóikat.

Varga Mihály kiemelte: az önkormányzatnak a munkásszállás megépítését, illetve felújítását követően bérleti szerződést kell kötnie a munkaadókkal, így a munkásszállás működtetése a bérbeadásból származó bevételből biztosítható. A munkásszállást az önkormányzatnak a beruházás befejezésétől számított legalább tíz évig fenn kell tartania.