Szárnyalnak a Juventus részvényei

fbl Horizontal
Juventus' goalkeeper from Italy Gianluigi Buffon (L) greets fans after winning during the UEFA Champions League quarter final first leg football match Juventus vs Barcelona, on April 11, 2017 at the Juventus stadium in Turin. Juventus won 3-0. / AFP PHOTO / GIUSEPPE CACACE
Vágólapra másolva!
Azzal, hogy tegnap a Juve idegenben legyőzte a Monacót a Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén, szinte biztossá vált, hogy további 11 millió euró üti a klub markát. A remeklés megmutatkozott a tőzsdén is, csak idén 200 százalékkal emelkedett a torinói egyesület részvényeinek árfolyama.
Vágólapra másolva!

Nemcsak a pályán, hanem a tőzsdén is szárnyal a Juventus. Az esemény kiváltó oka a Juve remek szereplése a Bajnokok Ligájában, a Monaco elleni elődöntő után

15 éves csúcsot döntött a torinói együttes részvényeinek árfolyama.

A 2-0 arányú vendégbeli sikernek köszönhetően már szinte biztos a Juve döntős szereplése, amelyre 2004 óta mindössze egyszer (a 2014–15-ös idényben) volt példa.

Az olasz klub menetelésének köszönhetően

csak idén 200 százalékkal emelkedett a csapat részvényeinek árfolyama.

A tegnapi győztes meccs után az árfolyam 8,7 százalékkal ugrott nyitáskor, és átlépte az 1 eurós határt, ami a legmagasabb érték 2002 óta - írja a Bloomberg.

Az árfolyam azóta korrigált, jelenleg 94 centért lehet venni egy Juve-részvényt.

Nem csak a pályán megy a Juvénak Forrás: AFP/Giuseppe Cacace

A tőzsdei emelkedésnek köszönhetően a klub piaci értéke így 970 millió euróra tehető.

Ezzel a Juventus megelőzi milánói versenytársait: Silvio Berlusconi a Milant 740 millió euróért adta el kínai befektetőknek idén áprilisban, míg az Inter 70 százalékát szintén kínaiak vették meg 270 millió euróért 2016-ban.

A tőzsdei siker nem csak a BL-szereplésnek köszönhető, a klub hétvégén

sorozatban hatodszor nyerheti meg a Serie A küzdelmeit.

Ha a győzelem biztossá válik, akkor azok ellenére, hogy a piac előre beárazta a bajnoki címet, újabb emelkedésre lehet számítani. Ráadásul a Zebrák az Olasz Kupa döntőjében is ott vannak, így még a triplázásra is van esélyük.

Higuaín a Monaco ellen duplázott Forrás: AFP/Marco Bertorello

A Juventus ezzel a teljesítményével a legjobban teljesítő focis részvény, a 22 tagú STOXX Europe Football Index csapatai közül a második helyen a skót Celtic áll

35 százalékos növekedéssel.

Labdarúgás a tőzsdén

A STOXX EFI kosarában szerepel az összes olyan európai csapat, amely jelen van valamelyik európai tőzsdén.

A 22 csapat között öt dán, négy török együttes szerepel, de 3-3 olasz és portugál klubot is tőzsdére vittek. Emellett a kosár tagja a Dortmund (német), a Celtic (skót), a Lyon (francia), az Ajax (holland), az AIK Solna (svéd), a Ruch Chorzow (lengyel) és a Teteksz (Macedón).

Ugyan a Manchester United-részvényeket is meg lehet vásárolni, de a klub a New York-i tőzsdére van bejegyezve, ezért az európai kosárnak nem tagja.

A Juventus még ennél is tovább menetelhet a tőzsdén, már maga a döntős szereplés 11 millió eurós bónuszt jelent, míg a BL-győztes 15,5 millió eurós bónuszra számíthat az UEFA közlése szerint.

Érdekesség, hogy az Európai Labdarúgó-szövetség 1,3 milliárd eurót oszt szét a részt vevő csapatok között.

A legjobban kereső csapat 57,2 milliót tehet zsebre.

A Juventus 2016 végén közzétett jelentéséből kiderül, hogy a klub profitja megduplázódott (72 millió euróra) az üzleti év első felében. Ez a bevételek 110 milliós emelkedésének köszönhető, amelyet jelentősen befolyásolt a klub játékospolitikája.