Enyhül a nyomás az olajhatalmakon

olaj olajfinomítás Szaúd-Arábia
Az Aramco olajfinomító a szaúd-arábiai Dahranban
Vágólapra másolva!
Az elmúlt időszak intézkedéseinek következtében csökkenhetnek a közel-keleti és észak-afrikai olajexportőr országok költségvetési hiányai a Nemzetközi Valutaalap egyik igazgatója szerint. Mindehhez nagy segítséget nyújt az olajár emelkedése is.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt két évben Szaúd-Arábia folyamatosan hozott intézkedéseket költségvetésének javítása érdekében, ami, úgy tűnik, hamarosan kifizetődik. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) közel-keleti és közép-ázsiai részlegének igazgatója, Jihad Azour ugyanis úgy látja, az elmúlt időszak megszorításai, illetve az olajár stabilizálódása egyensúlyba hozhatja az olajhatalom költségvetését 2020-ra – írja a CNBC.

Miután az olajár 2014-ben szakadni kezdett, a nagy olajexportőr országok kénytelenek voltak nemzetközi tartalékaikhoz nyúlni, hogy finanszírozni tudják a költségvetéseiket. Mások mellett Szaúd-Arábia, mint az OPEC tulajdonképpeni vezetője, ezzel együtt

kemény megszorításokat vezetett be, hogy javítsa a költségvetési helyzetet,

és ezzel párhuzamosan egyre inkább diverzifikálja a gazdaságát, enyhítve az olajfüggőséget.

A múlt hónapban egyébként a szaúdi kormány – részben a közvélemény nyomásának hatására – visszaállította a kormányzati alkalmazottaktól korábban megvont támogatásokat és bónuszokat. A lépésre Azour úgy reagált, hogy ilyen léptékű kiigazításnál szükségesek a finomhangolások, és más intézkedéseken keresztül lehet ellensúlyozni a jutalmak helyreállítását.

Javuló költségvetések

A régió egészét (Közel-Kelet, Észak-Afrika, Afganisztán és Pakisztán) tekintve 375 milliárd dolláros lehet az általános költségvetési deficit a 2016-2021 közötti periódusban, ami alacsonyabb, mint az IMF tavaly megfogalmazott 565 milliárdos várakozása. Miközben az átlagos költségvetési hiány a GDP 10 százalékára ugrott 2015-ben és 2016-ban, a Valutaalap most úgy számol, hogy 2022-re a deficit lecsúszhat egészen az 1 százalékos szintig.

Tisztul az ég az olajhatalmak fölött Forrás: DreamsTime

Ráadásul Szaúd-Arábia költségvetésének helyzete önmagában is optimizmusra ad okot az elmúlt időszakok nehézségei után.

Az olajhatalom költségvetésének hiánya ugyanis 297 milliárd rial (79 milliárd dollár) volt tavaly.

Ez pedig nem csupán az egy évvel korábbi 367 milliárdos hiányhoz képest sokkal alacsonyabb, de a kormány által kalkulált 326 milliárdnál is érezhetően kevesebb.

Nehézkes stabilitás

Mindent összevetve tehát három lábon áll a térség stabilizálódása. Egyrészt segítenek a költségvetési kiigazítások, másrészt a fokozódó diverzifikáció, vagyis az olajfüggőség enyhítése, végül pedig az olajár talpra állása is enyhíti a régió országaira helyeződő nyomást.

Ezzel párhuzamosan a Valutaalap azt is kiemeli, hogy Szaúd-Arábia és Kuvait a nemzetközi befektetők segítségét is igénybe veszi.

A kötvénykibocsátásokon keresztül ugyanis tavaly 50 milliárd dollár folyt be,

amely több mint ötszöröse a 2015-ös szintnek.

AZ IMF úgy számol, hogy a társég olajállamainak GDP-je idén 1,9, míg jövőre 2,9 százalékkal bővül majd. Noha ez egyértelmű javulást jelent, míg így is jelentősen elmarad a 2016-ban mért 4 százalékos növekedéstől.