A szankciók miatt gyakorlatilag önellátók lettek az oroszok

Russian President Vladimir Putin's working trip to Veliky Novgorod landscape HORIZONTAL
3076730 04/18/2017 April 18, 2017. Russian President Vladimir Putin holds a meeting of the State Council presidium on the national system of consumer rights protection. Aleksey Nikolskyi/Sputnik
Vágólapra másolva!
Valószínűleg kevesen számítottak arra, hogy a Moszkva elleni büntetőintézkedések nyomán felvirágzik majd az orosz mezőgazdaság és az orosz agrárexport is fellendül, mégis ez történt. A 2014-es büntetőintézkedésekre válaszul Moszkva betiltotta a nyugati országokból érkező importot, így a hazai termelők rivális nélkül maradtak. A mezőgazdasági termékek exportját a szankciók miatt meggyengült rubel pedig jelentős mértékben segíti.
Vágólapra másolva!

Hiába hosszabbították meg tavaly novemberben az Oroszország ellen meghozott nyugati büntetőintézkedéseket, ezek ma már sokkal kevesebb veszteséget okoznak Moszkvának, mint korábban arra számítani lehetett.

Sőt, egyedülállóan jó helyzetbe hozták a nemzeti mezőgazdasági termelőket, akik a Moszkva válaszaként meghozott ellenszankciók miatt nyugati versenytársak nélkül maradtak.

A korábban az Európai Unióból származó mezőgazdasági termékek zömét két év alatt lépésről lépésre kiváltotta a nemzeti termelés, amelyet

az orosz vezetés jelentős állami támogatásban részesít.

Krasznodari almaszüret: jó volt a termés tavaly Forrás: Sputnik/Vitaliy Timkiv

Így jöhetett létre olyan helyzet, amelyre még a Szovjetunió fennállása alatt sem volt példa: Oroszország gyakorlatilag önellátóvá vált a legtöbb agrártermékből, és exportnagyhatalommá nőtte ki magát néhány mezőgazdasági termék piacán.

A Financial Times mai elemzése hangsúlyozza, hogy Vlagyimir Putyin igazi stratégiai célja az ellenszankciók meghozatalakor valószínűleg az is lehetett, hogy Oroszországot végre önellátóvá tegye az élelmiszerek terén.

Vlagyimir Putyin jól számolt Forrás: Sputnik/Aleksey Nikolskyi

Az orosz agrárvállalatok elképesztően gyors növekedéséhez hozzájárult a szankciók miatt meggyengült rubel is, amely megdrágította az importot, piacot adva a hazai termékeknek.

Sőt, a rubel árfolyama olyannyira segítette a ma már exportra is termelő agráriumot, hogy tavaly a gabonafélék kivitelében Oroszország volt a világon a legelső.

A brit gazdasági lap által közölt adatok szerint tavaly 34 millió tonna gabonát adtak el külföldön az oroszok, így

az agrárszektor még a hagyományosan erős fegyverexportot is lekörözte.

Tavaly rekordmennyiségű, 119 millió tonna gabonát termesztettek Oroszországban, holott nem is olyan régen még nettó importőrnek számítottak az oroszok ebben az ágazatban.

Az exportlehetőségeket segíti, hogy az orosz termékeket nagy felvevőpiac várja Törökországban, Egyiptomban és Kínában. Az orosz mezőgazdasági termelés szárnyalása ezért egyes területeken 15-30 százalékos növekedésnek felel meg éves szinten.

Orosz agráripari expo: van mit kiállítani Forrás: Sputnik/Evgenya Novozhenina

Virágzik a baromfitenyésztés és a húsipar, míg fóliasátoros zöldségekből, cukorrépából és szójababból közel 30 százalékkal többet termesztettek tavaly.

Elemzők szerint a jövőben a legnagyobb, még kiaknázatlan exportlehetőségekre az ázsiai – leginkább a kínai – piacon számíthatnak az orosz agrárvállalatok.