Vágólapra másolva!
Az internethasználat áfája 5 százalékra csökken 2018 január elsejétől a Digitális Jólét Program (DJP) 2017–2018-as évekre vonatkozó munkaterve szerint – mondta Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos.
Vágólapra másolva!

Az Evolution - Az online evolúció két napja címmel megrendezett konferencia megnyitóján hozzátette: a mintegy száz szakértő segítségével elkészült program széles körű szakmai és társadalmi vitája a következő 2-3 hónapban zajlik, a kormány a tervek szerint nyár előtt elfogadhatja azt.

Az új elemekkel kiegészült program több tucat fontos eleme közül kiemelte:

az áfacsökkentéssel a vezetékes és mobilinternetezés fogyasztói ára további 15 százalékkal csökkenhet majd,

mivel az eddigi 27-ről 18 százalékra történt áfacsökkentés is beváltotta a reményeket, csökkentek az árak.

Kifejtette, a program további eleme, hogy az idén májusban induló Digitális Jólét alapcsomaghoz kapcsolódva, de nem csak az arra jogosultak számára 2017 végén, 2018 elején szoftveralapcsomagot is biztosítani szeretnének. Az alapcsomag működtetésével foglalkozó szervezeten, a Digitális Jólét Nonprofit Kft.-n keresztül lesznek elérhetők ingyenesen az elsősorban nyílt forráskódú vagy arra épülő szoftverek, e-learning képzések, támogató szolgáltatások – ismertette.

Deutsch Tamás elmondta, hogy

a magyar mobilinternet-hálózat jelenleg a világon a 3. legfejlettebb.

Szándékaik szerint erre a technológiai adottságra építve az év közepén létrehozzák az 5G-koalíciót, amivel Magyarország az 5G-fejlesztések egyik európai központjává válhat. Az 5G-koalíció tevékenysége a Zalaegerszegen létesülő önvezető autók tesztelését szolgáló tesztpályához kapcsolódik, amely a szektor kutatás-fejlesztési bázisa is lesz.

Deutsch Tamás Fotó: Mudra László - Origo

A DJP másik fontos eleme lesz a sharing economy – a megosztáson alapuló gazdaság jelensége által felvetett kérdéskörök vizsgálata. Az ötödik legfontosabb elem a kulturális örökség digitalizálása és a digitalizált elemek ingyenesen hozzáférhetővé tétele lesz, és elkészült a közgyűjtemények digitalizálására vonatkozó stratégia is.

Értékelése szerint a Digitális Jólét Program eredményes, ami a kormány és az érintett szervezetek, piaci szereplők bizalomra épülő együttműködésének eredménye. Magyarországon robusztus hálózatfejlesztés zajlik:

a szupergyors internetet célzó programmal 2 évvel hamarabb, már 2018 végére minden magyar háztartásban elérhető lesz

a legalább másodpercenként 30 megabit (Mbps) sebességű internet. Májustól lesz elérhető minden szolgáltatónál a digitális alapcsomag, ami a legolcsóbb internetcsomagnál 15 százalékkal olcsóbb internet-hozzáférést biztosít. A wififejlesztés részeként pedig 2018 végére minden magyar településen lesz legalább egy közterületen, közintézményben ingyenes wifi, ez jelenleg közel ezer településen elérhető.

A DJP arra épül, hogy a digitális hálózatok fejletlensége vagy az anyagi lehetőségek senkit se rekesszenek ki abból, hogy a digitális világ része lehessen – hangsúlyozta.