Kína összesen 8,08 millió hordó nyersolajat importált az Egyesült Államokból februárban, ami majdnem a négyszerese a januári adatnak – idézi a Bloomberg a hivatalos amerikai számokat. Ez igen erősen hozzájárult ahhoz, hogy az USA rekord mennyiségű, 31,2 millió hordó olajat exportáljon az év második hónapjában.
Az Egyesült Államok legnagyobb kereskedelmi partnerének számító Kanada mindössze 6,84 millió hordó olajat importált az USA-ból, amely 20 százalékos csökkenésnek számított az egy hónappal korábbi szinthez képest.
A háttérben jelentős részben az áll, hogy az OPEC a közelmúltban elkezdte visszafogni az olajkitermelését.
Sokáig ugyanis Szaúd-Arábia és más közel-keleti kitermelők uralták az ázsiai piacot, mostanra azonban az USA sokkal versenyképesebb lett a régióban.
Az Egyesült Államok exportja azonban általánosan is igen szépen erősödött. Februárban az ország olajkivitele 35 százalékkal bővült a januári szinthez képest. Jóllehet a várakozások szerint az export továbbra is megmarad a 2016-os szintek fölött,
a jelenlegi ugráshoz hozzájárultak szezonális tényezők is
– hangsúlyozta John Auers, a Turner Mason & Co. alelnöke. Emellett az sem elhanyagolható tényező, hogy az OPEC kitermelés-csökkentése miatt az ázsiai benchmark olaj (Dubai) drágább lett, mint az amerikai.
Miközben pedig az amerikai WTI és az ázsiai Dubai olaj közötti árrés egyre kedvezőbb lehetőségeket kínál az ázsiai országoknak, az USA olajkészletei továbbra is igen nagyok. A legutóbbi hivatalos adatok szerint
az Egyesült Államok készletei elérik az 534 millió hordót, amire 1982 óta nem volt példa.
Ezzel együtt márciusban az olajárak július óta nem látott mértékben gyengültek, köszönhetően a globális tartalékokkal kapcsolatos aggodalmaknak.
Az amerikai adatokból mindemellett kiderül, hogy Szingapúr 2,03 millió hordó olajat importált az USA-ból, de az olyan országok, mint Curacao, Olaszország, Japán, Dél-Korea és Hollandia is 1 millió hordó fölött vásároltak amerikai nyersolajat.