Nagy ugrásra készül az arany

arany gold
Vágólapra másolva!
Bár az arany ára nyomás alá kerülhet az amerikai jegybank következő kamatdöntőse előtt, a Bank of America elemzői szerint az év végére akár 200 dollárral is erősödhet a nemesfém árfolyama.
Vágólapra másolva!

Miközben a csütörtökön kiadott jelentésben a Bank of America Merrill Lynch elemzői az arany elmúlt időszakban mutatott gyengülését is hangsúlyozzák, kiemelik, reális alapja van az optimizmusnak. Jóllehet a szigorodó monetáris politika nem támogatja a nemesfémet, az infláció, illetve a politikai kockázatok – beleértve az európai választásokat is – elvben egyaránt az aranyat erősítik – idézi a CNBC az elemzők véleményét.

Amennyiben az év végére összejön a 200 dolláros izmosodás, úgy a jelenlegi árfolyam alapján az aranynak nagyjából 1400 dolláros unciánkénti árfolyamon kellene zárnia 2017-et.

Kockázatok és izmosodás

Az elemzők hozzáteszik, a Donald Trump november 8-i megválasztását követő éles zuhanás azzal magyarázható, hogy

számos befektető inkább a kivárás taktikáját választotta,

lefojtva ezzel a volatilitást több eszközosztályban is.

A volatilitás hiánya különösen jelentős, mivel, hogy úgy tűnik, a piaci szereplők egy része egyszerűen nem veszi figyelembe vagy alulértékeli az amerikai és az európai politikai folyamatokban rejlő kockázatokat – figyelmeztet a jelentés.

Az arany árának alakulása Forrás: Investing.com

Az amerikai választás napját követően az arany 7 százalékot süllyedt, noha mára sikerült ebből valamennyit ledolgoznia. Ezt támasztja alá, hogy

az év kezdete óta a fém nagyjából 5 százalékot erősödött.

Az arany egyébként kifejezetten érzékeny az amerikai kamatemelésekre. Egyrészt azért, mert minél magasabbak a kamatok, annál kevésbé éri meg a hozammal nem rendelkező aranyba fektetni. Ezzel együtt a dollár is potenciális erősödésre számíthat a szigorodó kamatkörnyezetben, az aranyat pedig zöldhasúban számolják el.

Részben ennek tudható be tehát, hogy az arany ára öthetes mélypontot ért el csütörtökön, ahogy mindennapossá váltak a spekulációk az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed jövő heti esetleges kamatemelésével kapcsolatban.

Fontos számok

Ebből adódóan nagy jelentőséggel bírnak a pénteken nyilvánosságra került, a várakozásoknak megfelelő jó amerikai munkaerő-piaci adatok. Nőtt a foglalkoztatottak száma és csökkent a munkanélküliségi ráta februárban. A piaci várakozásoknak megfelelően 4,7 százalékra süllyedt a munkanélküliségi ráta az előző havi 4,8 százalékról.

A munkanélküliek száma az előző havival közel megegyező, 7,5 millió volt februárban, az aktív lakosság körében viszont a foglalkoztatási arány 0,1 százalékponttal 63 százalékra nőtt. A 4,7 százalékos munkanélküliségi rátát a jegybank szerepét betöltő Fed de-facto teljes foglalkoztatásnak tekinti és az egyik legfontosabb monetáris politikai döntési tényezőként kezeli.

A kamatdöntésig azonban az arany feltehetően nyomás alatt marad majd – hangsúlyozta a UBS elemzője. Következésképpen a UBS arra számít, hogy az aranypiaci befektetők a következő időszakban inkább a pálya szélén várakoznak, amíg nem lesz tisztább és világosabb a környezet a fém körül.