Kiderült, ki vette meg a világ legdrágább házát

Franciaország, kastály
A világ legdrágább háza
Vágólapra másolva!
A világ legdrágább házaként tartják számon a XIV. Lajos kastély névre keresztelt ingatlant, amely a francia Louveciennes nevű településen található. Azt már korábban lehetett tudni, hogy a háznak új gazdája van, de csak most derült fény a rejtélyes vásárló kilétére.
Vágólapra másolva!

Újabb rekordot állított fel Mohamed bin Szalmán, szaúdi koronaherceg. Miután novemberben rekordáron,

450 millió dollárért vásárolta meg Leonardo da Vinci 500 éves festményét,

a Salvador Mundit, most újabb dollár százmilliókat költött a trónörökös.

A The New York Times cikkéből kiderül, hogy a haladó szemléletű szaúdi koronaherceg a tulajdonosa a világ legdrágább otthonának, egy franciaországi kastélynak.

A Párizstól nyugatra fekvő ingatlant

300 millió dollárért (80 milliárd forintért) vásárolta a herceg.

Az újépítésű kastélyt 2015-ben egy ismeretlen vásárlónak adták el, majd több közvetítőn keresztül került a szaúdi herceg birtokába.

A szaúdi illetékesek nem erősítették meg az értesülést, de egy francia oknyomozó portál, a Mediapart júliusban már szintén kinyomozta, hogy a herceg vette meg a XIV. Lajos francia királyról elnevezett, a versailles-i kastélyt utánzó ingatlant.

A Forbes magazin korábban azt írta, hogy a Párizs melletti Louveciennes község területén 2011-ben épült kastély a világ legdrágább háza,

egyebek mellett még a high-tech luxusépület szökőkútjait is iPhone-ról lehet irányítani.

A 17. századi kastélyok stílusában épült ház falai között modern otthont alakítottak ki, amelyben moziterem és minden igényt kielégítő úszómedence is helyet kapott. Az épületet továbbá olyan vizesárok veszi körül, amelynek a kastély felé átlátszó falán keresztül, egy földalatti teremből az úszkáló pontyok látványát élvezhetik a látogatók.

Mohamed bin Szalmán, szaúdi koronaherceg Christine Lagarde, az IMF vezére mellett Forrás: AFP/Fayez Nureldine

A 23 hektáros birtokon gondozott parkok, hatalmas szökőkutak és egy labirintus is található, a kastély belső termeit pedig freskókkal dekorálták.

A szaúdi koronaherceg 2015-ben egy 500 millió dolláros jachtot is vett.

Korábban azt szedtük össze, hogy milyen őrült extrákkal van felszerelve a világ leggazdagabb emberének, Bill Gatesnek a háza.