Jelentős eredményeket hozott az agrár-élelmiszeriparban az ekáer

Vágólapra másolva!
Jelentős eredményeket hozott az agrár-élelmiszeriparban az áfacsalások visszaszorításában az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) - írja szerdai számában a Magyar Idők, amelynek az adóhivatal elnöke elmondta: a kormány a napokban választ küldött az Európai Bizottságnak az ekáer miatt megindított kötelezettségszegési eljárásban.
Vágólapra másolva!

Az Európai Bizottság szerint a szisztéma sérti az uniós alapelvet, amely az áruk unión belüli szabad, akadálymentes áramlását garantálja - idézte fel a Magyar Idők. Tállai András, az adóhivatal elnöke azonban hangsúlyozta a lapnak, hogy az ekáer nagyon fontos szerepet tölt be a feketegazdaság letörésében, a módszert ráadásul - éppen a hatékonysága miatt - több uniós ország átvette már.

A lapnak agrár-élelmiszeripari szakemberek elmondták, a zöldség-gyümölcs ágazatban közel 40 százalékos volt a feketegazdaság aránya, ez mostanra a felére csökkent.

Az áruforgalom ellenőrzése megszüntette a külföldi fiktív árumozgatásokat.

Korábban a boltok polcain található UHT-tejek 85 százaléka külföldről származott, a gyanúsan olcsó áruk pedig vélhetően feketeimport útján jutottak a kiskereskedelembe. Mára, többek között az ekáernek köszönhetően, megfordult ez az arány: tavaly a tartós tejek 83 százaléka már magyar feldolgozóktól származott.

Bár a húsiparban az elmúlt években két lépcsőben csökkent a forgalmi adó mértéke, még így is nagy szerepe volt az ekáernek a piac tisztításában. Az ágazatban korábban olyan magas volt a feketézés aránya, hogy a legálisan tevékenykedő üzemek működését fenyegette.