Fenntartható bővülési pályán a magyar gazdaság

2018-as költségvetés törvényjavaslat
Budapest, 2017. május 2. A 2018-as költségvetésről szóló törvényjavaslat az Országházban 2017. május 2-án MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
A magyar gazdaság a következő években is kiegyensúlyozott és fenntartható pályán, dinamikusan bővül majd, stabil költségvetés, folyamatosan csökkenő államadósság és magas foglalkoztatottság mellett - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) 2017-2021-es időszakra vonatkozó makrogazdasági és költségvetési prognózisáról szóló közleményben.
Vágólapra másolva!

Az NGM közleménye szerint, 2017-ben 4,1 százalékra, 2018-ban pedig 4,3 százalékra gyorsulhat a magyar gazdaság növekedése.

A közleményben kiemelték:

a gazdasági növekedés széles bázison nyugszik, szinte minden szektor hozzájárul a kedvező teljesítményhez.

stabil költségvetés, folyamatosan csökkenő államadósság és magas foglalkoztatottság mellett fejlődik a magyar gazdaság Forrás: MTI/Kovács Tamás

A várt növekedési pályán a gazdaság

A kormány 2017-re és az azt követő évekre vonatkozó növekedési előrejelzése már egy éve változatlan, mivel a beérkező adatok eddig visszaigazolták, hogy

a 2016 decemberében prognosztizált növekedési pályán halad a magyar gazdaság.

A költségvetést a kormány úgy állította fel, hogy az változatlanul támogassa a gazdasági növekedést, segítse a gazdaság- és társadalompolitikai célok elérését. Eközben a hiány továbbra is jóval a GDP 3 százaléka alatt marad, az államadósság csökkenése pedig folytatódik - közölte az NGM.