Ide kell költözni kisgyerekkel

kulcs eladás átadás ház lakás szerződés
House with blueprints and key
Vágólapra másolva!
Hol érdemes keresgélni azoknak a kisgyerekes családoknak, akik kertes házra vágynak Budapesten vagy Pest megyében?
Vágólapra másolva!

Az Otthon Centrum Budapest, jellemzően családi házas beépítésű kerületeit, valamint Pest megye településeit vizsgálta meg a családosok számára fontos jellemzők alapján.

Ilyen

  • az óvodai és az orvosi ellátás,
  • a fővárostól való távolság, valamint
  • az ingatlanárak,

de a kapott eredményeket az adott település lakásállományának mérete és lakásépítések alapján is korrigálták. Az elemzés összesen 182, ezer főnél népesebb településre, illetve fővárosi kerületre terjedt ki.

Az első öt helyen Nagykovácsi, Diósd, Budajenő, Dunaharaszti és Telki végzett.

Mindegyik településről viszonylag jól elérhetők Budapest belső városrészei és mindenhol magasabb az óvodai férőhelyek aránya az agglomerációs települések átlagához képest. Lényeges különbség az ingatlanárakban van: míg Dunaharasztiban az idén értékesített átlagos családi ház ára 22 millió forint volt, addig Telkiben 55, Diósdon 67, Nagykovácsiban 71, Budajenőn 35 pedig millió.

Nem találtunk olyan települést mely minden mutatóban kiemelkedő értékkel bírna – mondta Soóki-Tóth Gábor az Otthon Centrum elemzési vezetője.

Illusztráció Forrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit, usage worldwide/Klaus Ohlenschläger

A főváros közeli csendes településeket kiemelkedően magas ingatlanárak jellemzik, és elsősorban a nyugalmat keresők számra lehetnek vonzóak; Nagykovácsi, Telki. Egy nagyobb lélekszámú, vagy központi helyen fekvő település ugyanakkor azért lehet vonzó választás fiatal családosok számára,

mert az oktatás és az egészségügy terén megfelelő ellátással rendelkeznek.

Ilyen például Dunaharaszti vagy Diósd.

A legrosszabbul teljesítő települések szinte kivétel nélkül az agglomeráció délkeleti részéből kerültek ki:

Kocsér, Jászkarajenő, Tápiógyörgye, Tápiószőlős, Nyársapát, Szentmártonkáta.

Ezek mindegyike messze, a reggeli csúcsidőben minimum 90 perc utazási távolságra van a fővárostól, és szinte minden más vizsgált mutatóban jóval az átlag alatti értékek jellemzők rájuk, kivéve az óvodai férőhelyek számában.

A fővárosi kerületek közül a XI., a XIV. és a XVI. kerület értékei a legkedvezőbbek. Ezek vannak legközelebb a belvároshoz, az új építés aránya is kiemelkedően magas, valamint a XVI. kerülettől eltekintve a lakásállomány forgása is igen kedvező,

azaz az itt található lakások átlagnál nagyobb arányát adják-veszik évente.

Ezer lakosra vetítve az óvodai férőhelyek száma viszont csak áltagosnak mondható. A legdrágább XI. kerületben idén az átlagos családi ház ára 59 millió forint volt, a XIV. kerületben 48, míg a XVI.-ban 44 millió forint.