A Magyarországon működő nemzetközi cégek szerint 2018-ban a magyar bérek további emelkedése várható, mert a képzett munkaerőért folyó versenyben a bérezés továbbra is meghatározó tényező – mondta a Kienbaum Consultants International tanácsadócég ország menedzsere Sághy András a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamarával (DUIHK) közösen a 2017-2018. évi bérezésről készített tanulmányt bemutató tájékoztatón.
A kamara és a Kienbaum az idén ősszel 19. alkalommal készítette el közös tanulmányát a magyarországi bérezésről.
A felmérésben 76 munkakörben 16 ezer állásra vonatkozó fizetési adatot dolgoztak fel többségében a DUIHK-tagvállalatai körében.
A DUIHK kommunikációs osztályvezetője Dirk Wölfer arra hívta fel a figyelmet, hogy a kamara őszi konjunktúrafelmérése szerint a megkérdezett vállalatok 75 százaléka elégedetlen a rendelkezésre álló szakképzett munkaerő létszámával, holott a vállalatok 56 százaléka számolt a beruházásuk növekedésével, 61 százalékuk pedig a foglalkoztatottak bővítésével.