A munkaerőhiányra a nyugdíjasok bevonása lehet a megoldás

Vágólapra másolva!
A magyar gazdaság legégetőbb problémája a munkaerőhiány, amire rövid távon a nyugdíjasok bevonása jelenti az egyetlen megoldást - vélekedtek előadók a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) konferenciáján hétfőn Budapesten.
Vágólapra másolva!

Krisán László, a BKIK elnöke kiemelte, hogy a magyar idegenforgalom növekedése jóval meghaladja az európai átlagot, a GDP-hez való hozzájárulása és a foglalkoztatottak száma alapján stratégiai ágazat.

A munkaerőhiányt már rövid távon kezelni kell, nem lehet, hogy a növekedés emiatt megtorpanjon - húzta alá.

Hozzátette: a munkaerőkérdés megoldására a munkáltatók már minden lehetséges eszközt felhasználtak, ezek már kimerültek, így meg kell keresni az atipikus munkaerő forrásokat. Jelezte, hogy a közszférában dolgozókról komoly viták vannak, de ez 2018 április végéig nem fog változni, ugyanakkor van benne tartalék, amit a piacnak fel kell szívnia.

Üdvözölte a nyugdíjas szövetkezetek megjelenését.

A nyugdíjasok aktívak, ha a szerzett jogaik nem sérülnek, a nyugdíjuk megmarad, és további jövedelemben részesülnek, lehet őket aktiválni - vélekedett. A legnagyobb hátránynak jelenleg az ismerethiányt nevezte. A nyugdíjasok foglalkoztatása megoldaná számos ágazatban a munkaerőhiányt:

a turizmusban 30 ezer, az építőiparban és a kereskedelemben 40-40 ezer ember hiányzik.

A Budapesten élő 1,7 millió ember 30 százaléka nyugdíjas korú, így 500 ezernek a 10 százaléka is jelentős szám, ha a munkaerőpiacra be lehet vonni. A teljes 2,7 milliós magyar

nyugdíjas népesség akár 30 százaléka is aktiválható lenne szerinte.

A BKIK javaslatot tett a szövetkezetek alanyi körének bővítésére, így korkedvezményes nyugdíjasok, megváltozott munkaképességűek is lehessenek tagjai a nyugdíjas szövetkezeteknek. A kamara egyeztetést folytat a kormányhivatalokkal,

adatbank létrehozásáról, hogy feltérképezzék a bevonható nyugdíjasok körét, és a piaci igényeket.

Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) alelnöke szerint a munkaerőhiányt már mindenki érzi. Alapvetően demográfiai problémák miatt évről-évre 40 ezerrel kevesebb a munkaképes lakosság lélekszáma Magyarországon,

2050-re egymillióval csökken a számuk.

Jó kezdeményezésnek nevezte a nyugdíjas szövetkezeti formát, de a kezdeményezést szerinte ki kellene nyitni, ez csak az egyik forma kellene hogy legyen. A vállalatok sok esetben maguk megtalálják a munkavállalókat.

Magyarország messze elmarad az uniós átlagtól a nyugdíjasok foglalkoztatásában

- mondta. Az állami szférában szigorúbb szabályai vannak a visszafoglalkoztatásnak, ami a munkanélküliség időszakában született, ezen változtatni kellene az MGYOSZ szerint. A következő 20 év legnagyobb kihívásának a cigányok foglalkoztatását nevezte, a csoport integrálásához társadalmi összefogás kell.

Gál Pál Zoltán, a VIMOSZ elnöke rámutatott: az új turizmusfejlesztési stratégia szerint az ágazat GDP-hozzájárulását a 2013-as 9,8 százalékról 2030-ra 16 százalékra,

a dolgozók létszámát 360 ezerről 450 ezerre kellene növelni, miközben 100 ezren mennek nyugdíjba.

További kihívást jelent a külföldi munkavállalás. Összegezve, a képzett munkaerő hiánya már akadályozza a növekedést.

Az idegenforgalmi versenyben az ország előrelépett, amit nem győz a szakma - fejtette ki. A turizmusban nehéz a munkaerő bevonása és megtartása, magas a kkv-k aránya, erős a szezonalitás, viszonylag alacsonyak a bérek, ugyanakkor viszonylag széles az igényelt szaktudások, kompetenciák köre - mutatott rá, hozzátéve: mivel a folyamatok nem sztenderdizálhatóak, a robotizáció nem jelent veszélyt.

Gál Pál Zoltán szerint az ágazati áfaterheket az uniós átlag alá kellene csökkenteni a versenyképességhez, a munkaerő megtartásához,

és az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló szabályozást ki kellene terjeszteni a vendéglátóipari, szálláshelyszolgáltatási, turisztikai idénymunkára.

Zsoldisné Csaposs Noémi, a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetsége elnöke ismertette, hogy a következő években a nyugdíjas szövetkezetek által foglalkoztatottak száma a tízezer főt is meghaladhatja, jelenleg néhány ezren dolgoznak így. Magyarország jelentősen el van maradva az atipikus foglakoztatásban az uniós országokhoz képest.

A cégek már nyáron jelezték idősebb kollégáik visszafoglalkoztatását, legtöbben szívesen visszamennének.

A cégek gyorsan tudnak munkavállalóhoz jutni, a nyugdíjasok tapasztalt szakképzett munkaerőt jelentenek, nem kell egészségügyi, szakképzési hozzájárulást, vagy szociális hozzájárulási adót fizetni utánuk.