Meddig emelkedhet az olajár?

olaj peru kitermelés
A Frontera egyik egysége a 192-es jelű lelőhelyen
Vágólapra másolva!
A kőolaj világpiaci árának emelkedése miatt az elmúlt egy hónapban folyamatosan növekvő üzemanyagárak az autósok számára már jól érezhető drágulást jelentenek. Kérdés, hogy mennyire lehet tartós ez az emelkedés az olajpiacon, van-e még erő a nyersanyagban, mert azt bizony a befektetőknek érdemes lehet kiaknázni. Főként, ha az olajipari cégek hozamaira pillantunk – véli a K&H.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt 5 hét folyamatos emelkedése eredményeként már most, a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) közelgő, november 30-ai ülése előtt közel 2,5 éves csúcsot döntött az olaj világpiaci ára. Köszönhető ez annak, hogy az OPEC még jobban ráerősített arra, miszerint 2018 decemberéig meghosszabbítja a kitermelés csökkentését korlátozó határozatát. Emellett azonban legalább ilyen fontos, hogy egyre látványosabban éledezik a keresleti oldal is.

Illusztráció Forrás: holaciudad!

„A kitermelés várhatóan folytatódó korlátozása és az élénkülő kereslet összhatásaként a jelenlegi olajár-emelkedés folytatódását lehet feltételezni a következő években. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy

a növekvő árak láttán az amerikai palaolaj cégek még nagyobb fokozatra kapcsolhatják kitermelésüket, ez pedig időben ismét kitolhatja a piaci egyensúly helyreállását, átmenetileg gátat szabva a további áremelkedésnek.

A válasz tehát egyáltalán nem fekete-fehér. A spekulatív piaci pozíciók alakulása alapján a befektetők már megtették tétjeiket, bíznak az emelkedésben. Ez azonban láthatóan már be is épült az árfolyamba, így új információ hiányában kérdéses, hogy egy ilyen emelkedés után rövidtávon van-e még erő a nyersanyagban" – hangsúlyozta ki Kovács Mátyás, a K&H Alapkezelő szenior portfólió-menedzsere.

„Az olajipari vállalatok részvényeit tekintve azonban érdekes dolgot láthatunk. Az európai mamutcégek esetében – az osztalékkifizetéseknek hála – az év eleje óta elérhető hozamok látványosan nagyobbak, mintha magát a nyersanyag teljesítményét nézzük. Az amerikai cégek viszont lemaradásban vannak, így az ő esetükben még felértékelődésre számítunk, amit a portfólióba is érdemes beépíteni" – javasolja a befektetési szakember.