Nem érdemes novemberben felmondani

cafeteria, kafetéria, fizetésen kívüli juttatás, SZÉP-kártya, Széchenyi Pihenő Kártya, K&H
Vágólapra másolva!
A cafetéria jutattásokra szigorú szabályok vonatkoznak, ami azt jelenti, hogy csak akkor lehet utána kedvezményesen adózni, ha azt a rendelkezéseknek megfelelően adja a munkáltató. Így fontos, hogy a juttatás nyújtása csak akkor szabályos, ha az nem sérti az egyenlő bánásmód elvét, de nem is differenciálhatja a juttatást a munkaadó teljesítmény vagy más szempontok szerint.
Vágólapra másolva!

Ez azt is jelenti, hogy ha a cafetéria-szabályozás a munkaszerződés vagy a kollektív szerződés része, akkor a cafetéria a felmondási időre is jár. Ha azt a munkaadó csak egyodalúan adja, vagyis nincs annak szabályozása szerződési szinten rögzitve, akkor a munkaadó megtagadhatja a cafetéria fizetését a felmondási időre - ugyanakkor peres úton lehet ezt is vitatni.

Egészen más a helyzet a extra ajándékokkal, így az év végi „pulykapénzzel". Ezek ugyanis lényegében szabadon adhatók, egyedül az egyenlő elbírálás elvét nem sértheti, vagyis nem diszkriminálhatja a dolgozókat nem, kor vallás vagy bármilyen, a munkavállaló úgynevezett védett tulajdonsága alapján – írja egy olvasói kérdésre válaszolva a HR Portál.

Ez azt is jelenti azonban, hogy a munkaadó nem köteles azoknak év végi juttatást adni, akik felmondási idejüket töltik.

A cafetéria más, mint az év végi ajándék Fotó: Hajdú D. András [origo]

Hiszen az év végi jutalom valami extra, jellemzően a munkavállaló megtartását célzó, annak elégedettségét növelő ajándék. Az nem a bér és nem a bérkiegészítés része, hanem kedves szokás. S ugyan miért akarna ilyet adni annak, aki már felmondott, ez a munkaadó számára ablakon kidobott pénz.

Összességében tehát – főleg akkor, ha a munkahelyen tudvalevő, hogy csurran-cseppen év végi ajándék – érdemes kivárni a felmondással az év végéig, hacsak nem kezd a munkavállaló a felmondás vagy felmentési idő után azonnal más munkahelyen dolgozni.