Minden vásáróját kielemzi a Tesco

tesco, sztrájk, dolgozók
Győr, 2017. szeptember 8. A győri Tesco hipermarket áruház 2017. szeptember 8-án. Az áruházlánc sajtóosztályának tájékoztatás szerint az áruházak többsége a dolgozók egy részének sztrájkja ellenére továbbra is nyitva tart. MTI Fotó: Krizsán Csaba
Vágólapra másolva!
A várakozásoknál is jobban bővül a jelzáloghitelezés az idén, a K&H Bank szakemberei szerint a jelzáloghitel-piac nagysága, az előzetes becsléseket is meghaladva, az év végéig 30 százalékkal is nőhet, és elérheti a 680-700 milliárd forintot - mondta Rajna Gábor, a K&H lakossági értékesítési igazgatója.
Vágólapra másolva!

Új partneri megállapodást jelentett be a Tescóval a dunnhumby, a világ vezető vásárlói adatokat elemző vállalata. Jövőre a dunnhumby fogja kezelni a Tesco kiskereskedelmi médiáját, mégpedig a Connect Media vásárlói viselkedéselemzésén alapuló, teljeskörűen mérhető kiskereskedelmi médium segítségével.

A két cég a megállapodással kibővíti korábbi együttműködését az árak, promóciók, választék és elérhetőség, valamint a Clubcard területén. A márkák ezentúl a Connect Media egyedülálló azon képességére támaszkodhatnak, hogy – a közép-kelet-európai régióban több mint 6 millió Tesco klubkártya-tulajdonos vásárlói viselkedésén alapuló elemzés alapján –

megtervezze, végrehajtsa, mérje és elemezze a kampányaik hatását a vásárlókra.

A Tesco az Egyesült Királyságban, Írországban és Thaiföldön már használja a dunnhumby szolgáltatásait. Az elmúlt négy évben a dunnhumby majd háromezer eladáshelyi kampányt hajtott végre a Tesco egyesült királyságbeli üzleteiben.

Győri Tesco Forrás: MTI/Krizsán Csaba

A Connect Media thaiföldi bevezetése óta eltelt két évben a dunnhumby több mint ezer kampányt szervezett kétszáznál is több márka és azok ügynöksége számára, 18.5 milliárd elérést generálva és több mint 24 millió új vásárlót szerezve ezen márkáknak.

Azzal, hogy az adatelemzés és az innováció erejét az ügyfeleink kezébe helyezzük, a márkák képesek lesznek elérni azokat az embereket, akik valóban megveszik a termékeiket, mérhetik a médiatevékenységüket, ezzel segítve a későbbi kampányok optimalizálását és a lojalitás növelését. A Connect Media magyarországi bevezetésével új, hatékony eszközöket kínálunk a márkák számára, melyek minden értékesítési csatornában, beleértve a vásárlás helyét, összehangolják és javítják a vásárlói élményt – mondta Stephen Russell, a dunnhumby közép-európai vezérigazgatója.

A megfelelően célzott áruházi elérés és a vásárlói viselkedést elemző eszközök gondos társításával a márkák számottevő forgalomnövekedést és magas vásárlónkénti megtérülést (ROC) képesek elérni.

A kiskereskedelmi médiakampány, összehasonlítva a televízióval és a nyomtatott médiával, bizonyítottan költséghatékony módja a fogyasztók elérésének (néhány thaiföldi Connect Media kampány akár háromszor olyan hatékonynak bizonyult, mint a TV és tizenkilencszer annyira, mint a print).