iPhone X: hatalmas gondok vannak a telefon gyártásával

apple iphone x
Vágólapra másolva!
Újabb gondok akadtak az iPhone X gyártásával kapcsolatban. A cég számára nem indul túl jól az ünnepi szezon, hiszen kezdenek beigazolódni az előzetes félelmek, hogy az Apple nem lesz képes legyártani eleget az évfordulós modelljéből. A probléma oka a Face ID arcfelismerő rendszer és annak bonyolult összeszerelési folyamata.
Vágólapra másolva!

Szeptember végén röppentek fel az első hírek arról, hogy az Apple nem tudja időra leszállítani jubileumi iPhone X modelljeit. Több szakportál is arról számolt be, hogy a kaliforniai cég mindenképp szerette volna a már megszokott Touch ID-t is a telefonjába préselni, de ezt egészen az utolsó pillanatig nem tudták megoldani a megváltozott kávamentes design miatt, ezért a megjelenést is el kellett tolni novemberig. Aztán végül nem is került bele telefonba a Touch ID.

A 3D-s szenzokokkal van a legnagyobb gond Forrás: AFP/2017 Getty Images/Justin Sullivan

Ezúttal a másik biztonsági rendszerrel is gondok adódtak.

Az Apple által sokat reklámozott és dicsért Face ID arcfelismerő komplikációi miatt a vállalat nem fogja tudni időben legyártani a szükséges mennyiséget. Úgy tűnik, hogy az eddig kommunikáltnál nagyobb lehet a gond.

A Bloomberg szerint, a telefon november 3-ai megjelenésére 3 millió modell lesz a piacon, az ünnepi szezonra pedig nagyjából 25-30 millió egységet prognosztizálnak. Ez több mint 10 millióval kevesebb, mint amennyit tavaly gyártottak le az év legforgalmasabb időszakára. 2016 azonos időszakában, a kaliforniai cég 78 millió okostelefont adott el, az összes modellt beleszámítva.

Csökkenti az Apple az arcfelismerő pontosságát Forrás: Apple

Még nagyobb aggodalomra adhat okot, hogy az Apple csökkentette a Face ID biztonságát annak érdekében, hogy meggyorsítsák a gyártási folyamatot.

A szakértők szerint a rendszer még így is sokkal biztonságosabb lesz mint a Touch ID, azonban a cég lépése bizalmatlanságot szülhet a felhasználók körében, akik közül sokan eddig sem voltak elragadtatva az arcfelismerő rendszertől, főleg úgy, hogy nincs mellé ujjlenyomat-olvasó.

Az Apple szóvivője cáfolta a Bloomberg vádjait. Szerinte a Face ID továbbra is tökéletesen biztonságos lesz, és a megjelenés után is 1 az egymillióhoz lesz az esélye annak, hogy egy találomra kiválasztott személy fel tudja oldani a telefont.

Az Iphone X érzékelői Forrás: Apple

Az idei évben kétség kívül az iPhone X fogja szállítani a cég bevételének oroszlánrészét, ezért is lehet majd kellemetlen az Apple-nek, ha a félelmek beigazolódnak.

Egy hónappal ezelőtt a Foxconn Technology Group 200 dolgozót vont ki az iPhone X gyártási folyamatából. Belső információk szerint a kaliforniai cégnek nehézségei adódtak a telefon 3D szenzoraival, az arcfelismeréssel és a telefon feloldásával is.

A 3D-s arcfelismerő technológia mindig is egy igen bonyolult és nehezen kivitelezhető újításnak tűnt, ezért is lepődtek meg sokan, hogy az Apple ilyen rövid időt hagyott a beszállítóknak a felkészülésre. A szakterületen dolgozó egyik Apple alkalmazott szerint, a cég alábecsülte a 3D szenzorok összeszerelésének nehézségét.

Nem vették figyelembe, hogy nagyon időigényes feladat ilyen apró és törékeny elemekkel dolgozni, főleg úgy, hogy a legkisebb hibánál a rendszer már nem működik.

Sokkal kevesebb telefont gyártanak le, mint amennyire szükség lenne Forrás: Apple

A szenzornak három fontos eleme van: egy projektor, amely 30 000 ponttal világítja meg az ember arcát, valamint egy infravörös és egy fényszűrő kamera. Jelenleg a projektor problémája jelenti a legnagyobb gondot az Apple-nek. A projektor által kibocsátott apró lézernyalábok egy lencsén mennek keresztül, és ha a két alkatrész csak néhány mikronnyival is elcsúszik, vagy megreped, akkor az egész 3D szenzor működése hibás lesz. A dolgot csak nehezíti, hogy mindkét elem rendkívül törékeny és nagyon apró.

Súlyos csapást jelent az is, hogy az Apple elvesztette egyik legnagyobb lézer beszállítóját, miután a Finisar Corpnak nem sikerült megfelelnie a vállalat által támasztott elvárásoknak.

Most a maradék három beszállítón a sor, hogy bizonyítson. A Sunnyval-ra, a Lumentum Holdingsra és a II-VI Inc.-ret kemény feladat vár, ha szeretnék időben leszállítani a 3D-s szenzor legfontosabb elemét.

Az Iphone X Forrás: Origo

Az apró alkatrészek nem csak nekik okoztak gondokat, hanem az LG Innotek-nek és a Sharpnak is. A két cég szinte leküzdhetetlen akadályokba ütközött a lencsék összeillesztésekor. Beszámolók szerint a gyártási folyamatban volt olyan időszak, amikor a két vállalat által összeszerelt projektoroknak mindössze 20 százaléka működött.

Emiatt az LG Innotek és a Sharp lassított a gyártáson, hogy az elemeket a kellő precizitással tudják összeilleszteni.

A Sharp vért izzad azért, hogy a legyártott lencsék legalább 50 százaléka használható legyen és szerintük a problémát csak 2018 elejére tudják véglegesen megoldani. Az Apple óriási kockázatot vállalt azzal, hogy rohamtempó gyártat. Nem kizárt ugyanis, hogy az így készült telefonok jelentős része nem fog rendesen működni, ami viszont tömeges készülék-visszahívást eredményezhet a jövőben.