Észak-Koreában hihetetlen potenciál van a művészetbizniszben

A nemzetközi közösséggel, és különösen az Egyesült Államokkal, mostanában látványosan ujjat húzó Észak-Korea komoly tartalékokkal rendelkezik a kortárs képzőművészetben. Olyan üzleti potenciál rejlik a világ legelzártabb országának művészetbizniszében, amely elsőre hihetetlennek tűnhet a phenjani vezetés legutóbbi nemzetközi manővereinek tükrében. A nagypolitikában csak latorállamnak minősített ázsiai országról a „kísérleti robbantások” és a „rakétakilövés” nem túl bizalmat gerjesztő kifejezései jutnak a legtöbb embernek eszébe. Viszont a kortárs észak-koreai képzőművészet már gazdaságilag is értelmezhető.

Dandong a legfontosabb kínai határváros Észak-Koreánál. A nyüzsgő kínai település kevés turisztikai érdekességet kínál, ám mégis sok turista keresi fel. Ennek elsődleges oka, hogy azok, akik nem akarnak vesződni az észak-koreai beutazáshoz szükséges bonyolult folyamattal, az élelmes helyi kínai vállalkozók vízi alkalmatosságaira szállva, a Jalu határfolyón utazgatva, mégis csak rápillanthatnak a világ egyik legfurcsább országára.

A Barátsághíd köti össze a kínai Dandong városát a jóval kevésbé fejlett észak-koreai Sinujju településével a Jalu-folyó felett. Forrás: AFP/Nicolas Asfouri

Aki odatéved, vélhetően észre fog venni más érdekességeket is.

Például az észak-koreai oldallal zajló fekete- és szürkekereskedelmet a szankciókkal korlátozott, hivatalos áruforgalom mellett.

A javak azonban nem csak Kínából áramlanak ki, hanem Észak-Koreából is jönnek Kína irányába. Nem utolsósorban, észak-koreai festmények formájában amelyek havonta tucatszámra érkeznek ide, a kifejezetten ezek forgalmazására szakosodott üzletekbe, illetve galériákba. Dandong ugyanis az elzárt ország képzőművészeti felfutásának szimbóluma lett az elmúlt években, de Kína mellett máshol is keresettek az észak-koreai művészek munkái.

Észak-koreai árusok a kínai Dandongban Forrás: AFP/Kelly Olsen

Úttörőzés után, 10 éve indult be hivatalosan a műkereskedelem

Napjainkban – függetlenül a politikai helyzet elmérgesedésétől és a dél-koreaiakkal közös keszongi ipari park hányattatott sorsától – az észak-koreai kortárs képzőművészek munkáit befogadó kínai galériák a phenjani vezetéshez tartozó, illetve az állami vállalatokkal állnak kapcsolatban. De nem volt ez mindig így.

2007-ig az észak-koreai alkotások nem jelenthettek meg a kínai művészeti piacokon,

akkor viszont egy aukción a munkák döntő többségét már értékesítették, méghozzá igen jó áron. Az észak-koreai vezetés pedig hamar felismerte az ebben rejlő üzleti lehetőséget. Manapság erre szakosodott kínai galériákban jelennek meg az észak-koreai művészek munkái. Ezekben Phenjan áldásával árulják az utolsó szocialista típusú művészet remekeit, elsősorban kínai és dél-koreai gyűjtőknek.

Óriási változás ez az 1990-es évekhez képest, amikor még Sao Jingwei, a Koreai Hagyományos Művészeti Központ igazgatója szerzett be barátainak festményt néhány észak-koreai művésztől. Hirtelen olyan nagy igény mutatkozott ezekre ismerősei körében, hogy Sao az elsők között alapított társaságot Dandongban a képek hivatalos behozatalára és kereskedelmére. Egy kínai vállalkozó

pedig már 2006-ban galériát alapított 5 millió jüanból (most kb. 20 millió forint) a képek kiállítására.

Egyre keresettebbek az észak-koreai kortárs festmények Forrás: Wikimedia/Mansuadae Art Studio/Laika

Az elsőt hamar követte a többi. Az élelmes kínai vállalkozók valószínűleg álmukban sem gondolták volna, hogy az üzlet ilyen gyorsan beindul. A 2007-es, a kínai és a phenjani vezetés hivatalos diplomáciai gesztusaként megvalósult árverésen, 15 képből 10-et értékesítettek. 2009-ben, az észak-koreai művészeti központok képeiből rendezett kiállításon, 150 képből már 130 talált gazdára. A korábbi néhány száz jüanos, potom összegek helyett

két év után már átlagosan 10 ezer jüant fizettek a gyűjtők egy-egy képért.

Innentől nem volt megállás. 2012 hozta el az egyik legnagyobb eladást. Egy Hwang Che nevű művész egyik olajfestménye 600 ezer jüanért, egy, kötélhúzó gyerekeket ábrázoló munkája pedig több mint félmillióért kelt el Kínában.

Mivel Észak-Korea eddig még nem nyitotta meg a piacát a nemzetközi közösség előtt, és az országban nem alakult ki műalkotásokkal kereskedő üzletág, sokkal nehezebb árban megközelíteniük a kínai művészeket

– mondta a Kínai Nemzetközi Rádiónak adott interjújában az imént említett Sao.

Az átlagos értékesítési árak még mindig jóval alatta vannak a kínai szépművészeti akadémiáról kikerülő alkotók munkáiért fizetett összegeknek. De az észak-koreai festők képei így is egyre nagyobb bizniszt jelentenek a lényegében kínai közvetítéssel, esetleg

csempészet útján vásárló dél-koreai és más országokból érkező közönség számára.

Állami tervgazdálkodás a szocialista művészetélményben

A legfontosabb észak-koreai állami tömörülés a Mansudae nevű vállalat, ahol a központi elvekkel és elvárásokkal összhangban, a szocialista esztétikát az állami képzőkben előzőleg elsajátított, mintegy 1000 művész dolgozik. Képeik elsősorban egyszerű embereket, észak-koreai tájakat mutatnak be, vagy jelentős vezetők előtt tisztelegnek – igaz, a természeti szépségek közül gyakorta esik olyan helyszínekre a választás, amely valamelyik fontos, illetve kedves vezetőnek volt a kedvenc kirándulóhelye. Nem egy alkotó meg is kapja ezekért „A nép művésze" kitüntetést és az ezzel járó szerény elismerést.

A festmények nagy része tehát eljut Dandongba, ám a kínai galériatulajdonosok gondosan ügyelnek rá, hogy politikai témájú alkotások még véletlenül se kerüljenek a kínálatukba.

Azzal ugyanis saját jó hírüket tennék tönkre a kínai és nemzetközi vásárlók előtt.

Mintegy ezer észak-koreai művész dolgozok a Mansuadae Art Studio-ban készülő festményeken Forrás: Flickr/Clay Gilliaud

A Mansudae művészei közül több száz festő már azért dolgozik, hogy legyen elegendő kínálat az alapvetően még mindig keresleti, kínai és távolabbi piacok igényeinek kielégítésére. Nem utolsósorban azért, mert a phenjani vezetésnek – értelemszerűen – bevételt hoz a munkájuk.

Alkotótevékenységüket mintegy 3000 további alkalmazott támogatja, a mintegy 30 hektáros phenjani telepen.

Ebben az óriási létszámú háttércsapatban mindenkinek megvan a feladata, legyen az épülettakarítás, vagy a kész művek szállításával kapcsolatos feladatok ellátása.

Sőt,

2014 óta már több mint 500 művész a Mansudae-ból arra is lehetőséget kapott, hogy a dandongi művésztelepen töltsön néhány hónapot és ott alkosson

– ami roppant praktikusnak tűnik annak tükrében, hogy képeik jelentős része amúgy is a kínai határváros galériáiba kerülne.

A kínai galériatulajdonosok azt mondják, a festmények nem egyszer már hatszámjegyű összeget is érhetnek a nemzetközi gyűjtőknek – dollárban. Egyre ritkább az, hogy egy igazán felkapottt észak-koreai művész jól sikerült festménye ne érne meg legalább

100 000 amerikai dollárt egy tehetősebb és különlegességre vágyó művészetkedvelőnek.

Úgy tűnik, a jól jövedelmező bizniszt még az idén augusztusban életbe lépő nemzetközi szankciók sem képesek megtörni.

Még mindig óriási tartalékot látok az észak-koreai művészetben a kínai piacon. Biztosan növekedni fog

– mondta a Reuters-nak adott interjújában Zhao Xiangchen, aki eredeti profilját, a műtárgykereskedelmet egészítette ki az észak-koreai festményüzlettel.

Észak-Korea közterein is megjelennek a Mansuadae-ban készülő festmények Forrás: Wikimedia/Mansuadae Art Studio/Laika

Az üzlet tehát virágzik, igaz, a 2010-es, a két Korea közötti, halálos áldozatokat követelő incidens óta, Szöul még szigorúbban lecsap az észak-koreai árukat az országba csempészőkre. Néhány éve a dél-koreai rendőrség felszámolt egy csempészhálózatot, melynek tagjai addig

1308 képet juttattak be Kínából az országba, köztük neves észak-koreai művészek festményeit.

Akiknek műveiért mind komolyabb pénzeket fizetnek, különösen, ha rendelkeznek valamilyen észak-koreai állami elismeréssel munkásságukért. Bár az észak-koreai műtárgy-exportról hivatalos adatok nincsenek, egyes becslések szerint - ideértve a festmények mellett más képzőművészeti alkotások kivitelét is -,

2010-től kezdődően napjainkig néhány százmillió dolláros nagyságrendet is elérhetett a volumene.

Szocialista művészettel fegyverkezik Észak-Korea Afrikában

Az elmúlt hónapokban, hetekben meghozott ENSZ szankciók a Mansudae-t is érintik, bár a nemzetközi forgalmazásba már korábban bekerült képeik adásvételét a mostani rendelkezések már nem befolyásolják. Az ENSZ Biztonsági Tanácsát valójában nem is a Dandong központú, a jogilag a szürkezóna határán egyensúlyozó festményüzlet izgatja,

hanem az, amit az észak-koreai vállalat Overseas Projects (MOP) néven futó oldalszervezete művészkedett össze Afrika 15 országában.

A Mansuadae egyik részlege köztéri alkotások kivitelezését vállalja a nemzetközi színtéren Forrás: Wikimedia/Nicor

A nemzetközi közösségnél valójában azt sem tudják pontosan, mi a MOP, különálló állami vállalat, vagy az eredeti észak-koreai festménymamutnak az oldalhajtása. De vélhetően ez nem is olyan lényeges. Ami fontos, hogy

a MOP minden más konkurensénél olcsóbban vállalta el az elmúlt években, elsősorban afrikai államokban köztéri emlékművek kivitelezését.

Dolgoztak Angolában, Algériában, Beninben, de ázsiai államok, Kambodzsa és Malajzia is hívták őket, ha kevés pénzből kellett valami impozánsat építeni a nemzeti egység számára. A helyi művészek nem mindenütt fogadták őket kitörő lelkesedéssel. Botswanában tiltakozó egységfrontba szerveződtek a helyi alkotók, amikor megtudták, az észak-koreai vállalat fog emlékművet állítani az egyik legfontosabb törzsi vezetőnek.

A legnagyobb port az 50 méter magas dakari függetlenségi emlékmű kavarta,

melyre becslések szerint 28 millió dollárt fordítottak az állami megrendelők.

Az észak-koreai vállalat volt a kivitelezője a sok kritikát kapott dakari emlékműnek Forrás: Wikipedia

Egy szenegáli tervező elképzelései alapján, a 2010-ben elkészült munkát, főként a nőalak ábrázolása és a kivtitelezés minősége miatt, több elemző botrányosnak minősítette - az ország szunnita muzulmán többségű -, de néhány éve az olcsó ajánlatuk miatt Csád is a MOP csapatát választotta. Angolában pedig egy brazil céget is kitúrtak egy kulturális központ építéséből, miután az megkezdte a kivitelezést.

A Biztonsági Tanácsot persze nem elsősorban az esztétikai szempontok érdeklik. 2016-ban azért hoztak határozatot a MOP nemzetközi emlékmű-állítási tevékenységének tiltására, mert

azt gyanítják, a vállalat csak fedőtevékenységet folytat.

A szocialista esztétikával átitatott műremekek építése mögött valójában nem más zajlik, mint

Észak-Korea fegyvervásárlása a kenőpénzeket szívesen fogadó afrikai országokból.

Idén szeptemberben már a Mansudae dolgozóit is érintő, illetve azokra szabott, munkavállalói szintű szankciók léptek életbe az egyre fenyegetőbben mozgolódó phenjani vezetés miatt. Mindazonáltal úgy tűnik, máris megvan a kiskapu ezek kivédésére. Csak arra van szükség, hogy a mind drágábban eladható festményeket készítő észak-koreai művészek egy korlátozás alá nem eső vállalaton keresztül hozzák forgalomba műveiket.