A Dr. Martens napjaink egy legikonikusabb bakancsmárkája. A cég lábbelijei már az 1960-as években népszerűek voltak a gyári munkások, postások és rendőrök körében, de ekkoriban fedezték fel maguknak a szkinhedek is.
A cég a csúcsra az 1990-es években ért fel, köszönhetően annak, hogy
a punkok és rockzenészek miatt a szubkultúra egyik jelképévé vált.
A siker akkora volt, hogy a Dr. Martens 1994-ben nyitott egy hatemeletes áruházat Londonban, ahol nemcsak cipőket, hanem öveket, órákat és egyéb kiegészítőket is árultak.
Ekkoriban a vállalat 2700 embert foglalkoztatott, évi 170 millió fontos árbevétele volt, és
évi 10 millió pár cipőt gyártott.
Azonban a siker nem tart örökké, az eladások nem tudták tartani a lépést a kulturális hagyaték nagyságával.
A 2000-es években a cég nevet változtatott és AirWair néven forgalmazták a lábbeliket. A vállalat árbevétele
1999-es 412 millió dolláros szintről hét év alatt 127 millió dollárra esett.
A legkritikusabb év 2003 volt, ekkor az AirWair majdnem becsődölt. Ekkor évi 500 ezer lábbelit adtak el, fele annyit, mint a fénykorban.
2004 elején az angol vállalat kirúgott 1000 munkást, és a teljes gyártás átszervezte Kínába és Thaiföldre.
Később a gyártás egy részét visszavitték Angliába, a „Made in England” program keretein belül, de ez a részleg csak az előállított termékek 2 százalékáért felel.
Azonban 2013-ban bekövetkezett a fordulat, ekkor a Permira befektetési alap látott fantáziát a cégben,
és megvásárolták azt 484,9 millió dollárért.
A márka 30 új boltot nyitott, és megduplázta a bevételeit az azóta eltelt négy év alatt. A siker annak köszönhető, hogy bővítették a termékpalettát, megjelentek a csizmák, a kevésbé robosztus bakancsok és a kifejezetten könnyedebb stílusú lábbelik, sportcipők is.
Emellett olyan – nem épp rocksztároknak számító – húzónevek is segítettek a márka feltámasztásában, mint Gwen Stefani vagy Miley Cyrus.
A Dr. Martens október 23-án közzétette a 2017. március végével záródó üzleti év jelentését,
és 384 millió dolláros bevételről számolt be.
A kiskereskedelmi bevétel 38 százalékkal nőtt, míg az online értékesítések 50 százalékkal emelkedtek – írja a Quartz.
A globális növekedés jelentős részét, 23 százalékát Ázsia adja, azon belül is Japán a legfőbb hajtóerő.
Japánban az elmúlt években öt új bolt is nyílt, és 88 százalékkal megugrottak a rendelések.
Viszonyításképp érdemes megemlíteni, hogy az Egyesült Államokban 16 százalékos volt a növekedés.
Az ázsiai növekedés a k-pop alternatív változata, a k-punk térnyerésének is köszönhető.