A Concorde Alapkezelő nevet változtat

Hold Alapkezelő
Vágólapra másolva!
A névváltozást a cég közleményben jelentette be. A 23 éve a magyarországi piacon lévő vállalat a pénzügyi piac egyik legbefolyásosabb szereplője. A Concorde Alapkezelő, mely az ország legnagyobb alapkezelőjévé vált mintegy 600 milliárd forintnyi vagyon kezelésével, immáron HOLD Alapkezelő néven folytatja a tevékenységet.
Vágólapra másolva!

A cégcsoport nemcsak az intézményeknek, hanem ma már elsősorban magánszemélyeknek is nyújt kiemelt szolgáltatásokat. Ezek a privát ügyfelek ráadásul kiemelkedő, 235 millió forintnyi egy főre jutó befektetéssel rendelkeznek az immár HOLD Alapkezelő néven működő társaságnál.

Hold Alapkezelő sajtótájékoztatója Forrás: Hold Alapkezelő

A HOLD Alapkezelő mindig is a hosszú távú pozíciók megtartására fókuszált. A befektetési szemléletünk alapja a szigorú kockázatkezelés mellett az alacsony forgási sebesség, a pozícióink hosszú távon való tartása.

Bilibók Botond, a HOLD Alapkezelő vezérigazgató-tulajdonosa elmondta, hogy a cég egyik titka az egyedülálló szellemi műhelye. Ez tette a társaságot függetlenként is a második legnagyobb abszolút hozamú alapkezelővé, valamint a BAMOSZ adatai alapján, a piaci részesedést is vizsgálva a negyedik legnagyobb alapkezelő vállalattá, nem beszélve arról, hogy a privát vagyonkezelés területén náluk az egyik legnagyobb az egy főre eső megtakarítások kezelése.

Hold Alapkezelő új logója Forrás: Hold Alapkezelő

A fentiek és a szakmai felkészültség egyik bizonyítéka, hogy az elmúlt években és így 2016-
ban is számos díjat zsebelhetett be a cég: tavaly az Euromoney megválasztotta a legjobb
privát banki szolgáltatónak Magyarországon.