Beszélni kell az alkalmazottakhoz

pletyka, mérgező, káros, munkahely
Szerintük nincs ebben semmi rossz
Vágólapra másolva!
Komoly rombolást képes véghez vinni a cégen belül a rossz vagy hiányos belső kommunikáció. Ha a cég nem informálja megfelelően a munkavállalóit a változásokról, újításokról, átalakításokról, könnyen beindulhat a házon belüli pletyka. A zuhanyhíradó pedig jellemzően nem a jó híreket viszi.
Vágólapra másolva!

Legyen szó új gyártósor beállításáról, új könyvelő szofver alkalmazásáról vagy új igazgató kinevezéséről, a vállalkozásnak mindenképpen tájékoztatnia kell a munkavállalókat a várható változásokról. Ha új termékre áll át a gyár, de ezt nem kommunikálják jól, akkor az alapanyagbeszerzésen csak azt fogják látni, hogy a korábbi ütemezéshez képest csökken, majd le is áll adott anyag szállítása. Ebből simán levonhatják azt a következtetést, hogy a gyártás leáll, onnan pedig csak a pletyka és az összeesküvésgyárosokon áll, meddig fajul a hisztéria.

Tartósan hozzájárulhat a rossz hangulathoz, ha a bérezés átalakítása nincs jól kommunikálva.

Elképzelhető, hogy az átmeneti ideig alacsonyabb, vagy az év elején még nem a várt mértékben emelt fizetést látva a munkavállalók csalódottak lesznek. Ha ezzel együtt a cég valamilyen ajándékot is ad a munkavállalóknak az év végén - barterben ingyen fitnesszbérletet tud adni a szomszéd irodaházban berendezett edzőteremben -, könnyen azt az érzést keltheti, hogy erre bezzeg volt pénz.

Az új alkalmazottak, igazgatók, munkatársak felvételéről is jól kell kommunikálni - különösen igaz ez a kis létszámú cégeknél, illetve a vezető pozícióknál. Nem mindegy, hogy a régi gazdasági igazgató a cégnél tapasztalt gondok miatt távozott vagy családi okok miatt. Mindezek a bizonytalan helyezetek alkalmasak arra, hogy a munkavállalók pesszimista forgatókönyveket gyártsanak. Márpedig ezek a forgatókönyvek rossz hangulatot gerjesztenek, s hozzájárulhatnak a cégen belüli fluktuációhoz - mutattak rá a HR Portál szakértői.

Szerintük nincs ebben semmi rossz Forrás: Wikimedia Commons

Annak érdekében, hogy ezeket a felesleges pletykákat meg tudja előzni, s a jó hangulatot fenn tudja tartani egy cég, fontos a belső kommunikációt tudatosan kezelni.

Először is kell rá ember. Nem biztos, hogy egy belső kommunikációs igazgatóra van szükség - bár bizonyos cégméret felett már ez is szóba jöhet -, de kijelölt felelőse legyen. Pontosan meg kell határozni, hogy mikor milyen ütemezéssel és hogyan mondanak el az alkamazottaknak.

Mindig kell a visszacsatolás. Legyen szó akár egy fejlesztésről, egy átalakításról vagy létszámfejlesztésről, -leépítésről, az eredményekről is be kell számolni a munkavállalóknak: sikeres volt-e, beváltotta-e a várt reményeket, befejeződött-e, lesz-e folytatás. Így az alkalmazottak tudni fogják, hogy mit gondol munkájukról a cégvezetés. Nincs felesleges aggodalmaskodás, nem indulnak be a hangulatkeltés.

Azt is végig kell gondolni, milyen eszközökkel tud kommunikálni a cég.

Minél nagyobb a vállalat, a rendelkezésre álló eszközök száma annál nagyobb - belső levelezés, céges újság, faliújság -, ám a személyes kapcsolatra annál kisebb az esély. A kisebb cégeknél azonban - ahol nincs értelme tíz embernek intranetet vagy céges lapot csinálni - fontos, hogy a vezetés egyenként és csapatban is beszámoljon a fontosabb eseményekről.

A hiányos kommunikáció amellett, hogy rossz hangulatot teremthet a cégen belül, csökkentheti az alkalmazottak lojalitását, könnyebben keresnek más munkát, vagy végzik hanyagul a feladatukat. A magas fluktuáció a cég számára sem jó, hiszen jelentősen megemeli a költségeket, hogy az új embereket mindig be kell tanítani. Ha ez folyamatos feladat, az jelentősen visszavetheti a működés hatékonyságát.