A kkv-k 37 százaléka tervez valami újítást

családi vállalkozás munka mezőgazdaság felvágott sajt kiskereskedelem bolt üzlet
családi vállalkozás
Vágólapra másolva!
A vállalkozások életében az innováció, az újra való törekvés elengedhetetlen, ha lépést akarnak tartani a fogyasztók gyorsan változó igényeivel. A K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi eredménye szerint a cégek nyitottak az újdonságokra és keresik a lehetőségeket.
Vágólapra másolva!

A kkv-k piacbővítési szándékai jelentősen megváltoztak az elmúlt negyedévben. Tízből négy vállalkozás szeretne új piacokat meghódítani meglévő termékeivel vagy szolgáltatásával, és év elejéhez képest több mint kétszer annyian (37 százalék) gondolkodnak új termék bevezetésében. Ilyen magas arányra mindössze egyszer volt példa az index tizenkét éves történetében.

Ismeretlen vizekre azonban nagyon nehezen eveznek, hiszen a profilváltás továbbra sem jellemző a szektorban

– mondta Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.

Az ott újfajta sonka? dreamstime

A tevékenységi kör nagymértékben befolyásolja a piacbővítési szándékot.

Míg a kereskedelemben az új termék bevezetése, az iparban pedig az új piacra lépés a jellemző, addig a szolgáltató és a mezőgazdasági szektor nem tervez sem új terméket bevezetni, sem másik piacot keresni.

A KSH legfrissebb adata szerint a kiskereskedelmi forgalom júliusban – a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt – 4,2 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának eredményét. A kiskereskedelmi forgalom tehát dinamikusan növekszik, amihez elengedhetetlen a fogyasztói igények nyomon követése, a folyamatos fejlesztés. Ezzel szemben a hazai agrárium a hagyományokra épül, nehezen vált, így nem meglepő, hogy kevésbé nyitott az újdonságokra – tette hozzá Kovács.