Párizs még nem adta fel a harcot

olimpiai városok párizs
View of park and Eiffel Tower, Paris, France
Vágólapra másolva!
A francia pénzügyminiszter szerint Párizs le fogja győzni Frankfurtot, és a francia főváros lesz a brexit utáni Európai Unió vezető pénzügyi központja. Ennek eléréséhez pedig sok mindent kész bedobni a kormány.
Vágólapra másolva!

Noha az elmúlt időszakban úgy tűnt, a verseny lényegében eldőlt, és Frankfurt megnyeri a csatát, a franciák még nem adták fel a küzdelmet. Bruno Le Maire pénzügyminiszter ugyanis közölte, Párizs meg fogja hozni a nehéz döntéseket, hogy legyőzze Frankfurtot a brexit utáni pénzügyi központ szerepéért folyó rivalizálásban – írja a Bloomberg. Ennek érdekében a francia vezetés kész csökkenteni az adókat, hogy növelje az ország vonzerejét – jelezte Le Maire.

Mióta a britek tavaly megszavazták az EU-ból való kilépést,

komoly verseny indult Franciaország, Németország és Írország között.

A kérdés az, mely ország adhatja majd azt a várost, amely a brexit utáni Unió pénzügyi központja lehet London helyett. A franciák nagy hátrányát az jelenti még mindig, hogy az országban a munkaerő-piaci szabályozások igencsak megnehezítik a vállalati elbocsátásokat, ráadásul az adók is elég magasak.

Frnakfurt egyelőre még nyerésben van Forrás: Lex Van Lieshout ANP

Még csak öt év telt el azóta, hogy Francois Hollande ellenségnek kiáltotta ki a pénzügyi cégeket, és 75 százalékos adóteherrel sújtotta a leggazdagabbakat.

Egy ilyen környezet pedig nem éppen a legkedvezőbb a londoni szabadsághoz szokott társaságok számára.

Következésképpen az eddigi bejelentések alapján Frankfurtba kétszer annyi nagybank költözhet a brexit után, mint Párizsba.

Párizs mindent bedob

Nem véletlen tehát, hogy Le Maire már a múlt hónapban jelezte, jövőre kivonják a pénzügyi tranzakciókat sújtó adókat, mivel azok a pénzügyminiszter szerint visszatartják a bankokat attól, hogy Párizsba költözzenek. Ezzel párhuzamosan Emmanuel Macron elnök szintén megfogadta,

2022-re fokozatosan 25 százalékra csökkentik a társasági adó rátáját a jelenlegi 33 százalékról.

Mindemellett a francia kormány több pénzzel támogatná a kétnyelvű iskolákat, hogy a megkönnyítse a beilleszkedést a külföldiek számára.

Párizs növelné a vonzerejét a költöző vállalatok szemében Forrás: Thinkstock

Párizs abban reménykedik, hogy mintegy 20 ezer álláshelyet csalhat magához Nagy-Britanniából, ahogy a vállalatok igyekeznek majd bebiztosítani a brexit utáni hozzáférést az Európai Unió közös piacához. Egy másik fronton a legfontosabb francia pénzügyi lobbicsoport azon dolgozik, hogy Párizs legyen az Európai Bankfelügyeleti Hatóság (EBA) új otthona.

Van honnan feljönni

Miközben a francia kereskedelmi banki üzletággal rendelkező HSBC jelezte, nagyjából 1000 kereskedőt költöztethet át a francia fővárosba, az olyan bankok, mint a Standard Chartered vagy a Nomura Frankfurtot választották – az talán nem meglepő, hogy a Deutsche Bank is Németországba költözetné a londoni tevékenységének jelentős részét.

Nemzetközi összevetésben

Párizs a 29. helyet foglalja el a Z/Yen Group globális pénzügyi központokat rangsoroló listáján.

Ezzel Casablanca fölött és München alatt helyezkedik el. A listát egyébként London vezeti, megelőzve New Yorkot és Szingapúrt.

Jóllehet a francia pénzügyminiszter nemrég hangsúlyozta, a bankoknak és a befektetőknek tudniuk kell, Franciaország változás alatt áll, a jelenlegi helyzetben még mindig úgy tűnik, Frankfurt lesz a végső befutó.