Ezek a közműbekötések lettek díjmentesek

árvíz, áradás, biztonságos az ivóvíz, bár víz borítja a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. (DMRV) egyik telephelyét Dunabogdányban
Vágólapra másolva!
Az ivóvíz és a szennyvíz bekötésére egyaránt kiterjed a közműcsatlakozások díjmentessége - ismertette a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. az MTI-hez eljuttatott közleményében. 
Vágólapra másolva!

Az állami vagyonkezelő szervezet közölte: 2017. július 1-jével a többségi állami tulajdonú víziközmű-társaságoknál

a legfeljebb 32 milliméter átmérőjű ivóvízvezeték és a legfeljebb 160 milliméter átmérőjű szennyvízvezeték új bekötésénél


az igénybejelentés elbírálása, a terv, valamint az adategyeztetés, a vízmérőóra és annak felszerelése, illetve a nyomáspróba lesz díjmentes.

A vállalkozók mentesülnek a víziközmű-fejlesztési hozzájárulás fizetése alól is. A közműcsatlakozások díjmentességéről szóló kormányrendelet kizárólag a július 1. után létrejövő új bekötésekre vonatkozik, a mellékvízmérő beszerelésekre viszont nem érvényes. Az ivóvíz- és szennyvízbekötésnél a kedvezmény az új építésű ingatlanoknál, illetve lakóingatlan és üzlethelyiség átalakításánál vehető igénybe.

A kormány rendelete értelmében díjmentessé váltak az esetleges jogorvoslati eljárások, valamint a szolgáltatói szemlélet erősítése miatt jelentősen csökkentek a közmű-csatlakozással összefüggő ügyintézési határidők is.

Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. (DMRV) telephelye Forrás: MTI/Mohai Balázs

Fontos, hogy az egyes ivóvíz bekötővezetékeket kizárólag az illetékes víziközmű-szolgáltató kötheti rá a fővezetékre, az eljárás díjköteles.

A többségi állami tulajdonú vízközmű-társaságok közül az Északmagyarországi Regionális Vízművek Zrt. (ÉRV) az MTI érdeklődésére közölte: a csatlakozás kivitelezése és a bekötővezeték kiépítése, továbbá a vízmérőn kívüli szerelvények beszerelése nem szerepel a térítésmentes szolgáltatások között, így azok díját továbbra is meg kell fizetni.

Az egyes térítésmentessé vált közmű csatlakozási részfeladatoknak köszönhetően a családok 3 és 25 ezer forint közti összeget takaríthatnak meg, míg a kis- és középvállalkozások a víziközmű-fejlesztési hozzájárulás elengedése miatt akár több százezer forintot is.