A fiatalok ráálltak az elektronikus bankolásra

CIB Bank a Teréz körúton 2016 augusztus 19. bank, pénz, pénzintézet,
CIB Bank a Teréz körúton 2016 augusztus 19.
Vágólapra másolva!
A fiatalok előnyben részesítik az elektronikus banki szolgáltatásokat, nagyobb arányban használják az internetbankot és a banki mobilalkalmazást, mint az idősebbek - derül ki a CIB Bank megbízásából készült reprezentatív kutatásból.
Vágólapra másolva!

A 18-24 éves korosztály sok szempontból mást vár el a pénzügyi szolgáltatóktól, mint általában a lakosság. Az okostelefonos applikációt a teljes lakosság nagyjából egyharmada tartja fontos követelménynek a bankjával kapcsolatban, miközben a 18-24 éveseknél jóval magasabb, 45 százalékos ez az arány.

A kutatás szerint e generáció 93 százaléka szokott mobileszközön internetezni, míg a teljes lakosság körében az arány 77 százalék.

A 18-24 évesek 90 százalékának van okostelefonja, 87 százalékuk pedig szokott applikációkat letölteni rá. Azok, akik már rendelkeznek bankkapcsolattal, a pénzintézetük mobilalkalmazását is nagyobb arányban használják, mint a teljes lakosság: a 18-24 év közöttiek 29 százaléka nyilatkozott úgy, hogy letöltötte bankja applikációját, míg a teljes lakosság körében ez az arány 19 százalék.

CIB Bank a Teréz körúton 2016 augusztus 19. Fotó: Szabó Gábor - Origo

A banki mobilalkalmazást még nem használó fiatalok 60 százaléka azonban nyitott arra, hogy egy éven belül elkezdje használni az applikációt.

Az internetbank is népszerűbb a fiatalok körében: a megkérdezett 18-24 évesek 73 százaléka intézett banki ügyet az elmúlt egy évben ezen a csatornán, míg a teljes lakosságra nézve ez az arány kicsit alacsonyabb, 69 százalék. A 18-24 évesek 53 százaléka szokott internetbankban átutalásokat végezni, 51 százalék ellenőrzi számlaegyenlegét, 12 százalék használja információszerzésre az internetbankot, 10 százalék pedig mobiltelefon feltöltésére.