Vacsora több mint 700 millióért. Megéri?

Warren Buffett
WASHINGTON, DC - OCTOBER 15: Warren Buffett performs onstage at FORTUNE Most Powerful Women Summit on October 15, 2013 in Washington, DC. Paul Morigi/Getty Images for FORTUNE/AFP
Vágólapra másolva!
Őrültségnek tűnhet kifizetni több millió dollárt egyetlen vacsoráért, még akkor is, ha a partnerünk nem más, mint Warren Buffett. Azonban a lehetőséggel évről évre él egy milliomos, ami lehet, hogy nem is olyan rossz befektetés.
Vágólapra másolva!

Évről évre árverésen lehet licitálni arra, hogy valaki Warren Buffettal,

a világ második leggazdagabb emberével vacsorázhasson.

Idén az árverésen a lehetőség 2,68 millió dollárért kelt el, ami azt jelenti, hogy

valaki mintegy 738 millió forintnak megfelelő összeget fizetett egy vacsoráért.

Az összeg őrültségnek tűnik, de a Deutsche Bank eljátszadozott egy kicsit a számokkal, és kihozták, hogy a vacsora igenis megérheti.

Okfejtésük szerint, egy átlagos amerikai állampolgárnak 42 éves korában 92 500 dollár megtakarítása van, és évente 7 százalékos hozamra számíthat. Ezzel a kamattal, ha az illető nem tesz félre több pénz, akkor

65 évesen a nyugdíjas éveinek 284 ezer dollár megtakarítással vághat neki.

Warren Buffet, a világ második leggazdagabb embere a Forbes szerint Forrás: AFP/Paul Morigi

Azonban, Warren Buffet cége, a Berkshire Hathaway évente átlagosan 19 százalékos hozamra képes, mióta megalapították. Ha a cégvezető a vacsora során megsúgná a gyarapodás titkát, akkor

a 92,5 ezer dollárból 3,8 millió dollár lenne.

Ebből következik, hogy egy átlagembernek az Egyesült Államokban 3,5 millió dollárig megérné a vacsorát megvásárolni. (Ez a különbség a 19 százalékos és a 7 százalékos hozam között).

Érdekesség, hogy tavaly valaki

3 456 789 dollárt fizetett a vacsoráért.

Akárki is vásárolta meg a lehetőséget, az összeg jótékonysági célokat szolgál, hiszen a San Franciscó-i Glide Fundation számlájára kerül a pénz, amely hajléktalanok számára épít otthonokat, de küzd a nőket ért erőszak és a kábítószer-függőség ellen is.