Veszélyben a búza, jöhet a drágulás

mező agrár búza reggel befektetés megtakarítás fény
Vágólapra másolva!
Úgy tűnik, megáll a búza kínálatának emelkedése, miután a nyersanyag a 16 százalékos drágulásával egy évtizede nem látott erősséggel kezdte az idei évet. A várakozások szerint az időjárás elkezdi felnyomni az árat.
Vágólapra másolva!

Vége szakadhat a búzatermelés évek óta tartó túlkínálatának. A száraz, meleg időjárás, amely az Egyesült Államoktól Európáig tapasztalható, rányomhatja negatív bélyegét a búzatermelésre. Ráadásul az amerikai kormány már úgy számol, a globális kitermelés öt szezon óta először csökkenhet – írja a Bloomberg. Ennek tudható be, hogy a búza határidős jegyzései egy évtizede nem kezdték ilyen jól az évet a chicagói árutőzsdén. Ez pedig jelentős fordulatnak számít az elmúlt négy évhez képest, amikor a bőséges kínálat lenyomta az árfolyamot.

Egyértelműen fordulóponthoz érkeztünk

– mondta Matt Connelly, a The Hightower Report elemzője. A szakértő úgy véli, a korábban tapasztalt termelés csökkenésnek fog indulni, ami felébresztheti a világot.

Mennyiség és minőség

A fordulat mögött azonban nem csak az időjárás áll.

Az évekig tapasztalt alacsony árak ugyanis arra ösztönözték a farmereket, hogy kevesebbet termeljenek.

Miközben a kínálat bővült, a minőség csökkent, a gabona pedig egyre kevesebb fehérje kezdett tartalmazni. A most megkezdődött időjárási trend pedig folytatódni fog, még több hőséggel és szárazsággal. Ezt támasztja alá, hogy az idei tavasz a második legmelegebb volt, amelyet valaha mértek.

A búza határidős árfolyamának alakulása az amerikai piacon Forrás: Investing.com

Ezen fejlemények pedig már a befektetők figyelmét is felkeltették. A búza csökkenésére fogadó hedge fundok például immáron harmadik hete fogják vissza a zsugorodásra kötött szerződéseiket.

Területi aggodalmak

Az egyes termelői területeket nézve az látszik, hogy az USA-ban a mennyiség mellett a minőség is komoly problémát jelent. Amellett ugyanis, hogy a mennyiség várhatóan alacsonyabb lesz, mint tavaly, az átlagos fehérjetartalom már az egymást követő második évben csökkenhet. Nem véletlen tehát, hogy jelentősen megnőtt a kereslet a magasabb fehérjetartalommal bíró fajták iránt, melyeket nagyrészt a szárazság által sújtott északi államokban termelnek – a körülmények 1988 óta nem voltak ilyen kedvezőtlenek.

Nyugat-Európában szintén a hőség jelenti a legnagyobb problémát, aminek következtében

a párizsi határidős jegyzések a múlt héten 18 hónapos csúcsra futottak.

Jóllehet a termés várhatóan így is jobb lesz, mint a tavalyi – amely borzalmas volt az áradások miatt –, de az elemzők mégis lendületes ütemben fogják vissza a várakozásaikat.

Világszerte gondokat okoz az időjárás Forrás: Photononstop/Stéphane Ouzounoff

Ezzel párhuzamosan Ausztráliában a tavalyi rekord mennyiséget követően – szintén a szárazság miatt – 31 százalékkal csökkenhet az idei termés. Ezzel szemben Kína adhatna némi segítséget a piac számára, ahogy a világ második legnagyobb gazdasága az amerikai előrejelzések szerint 16 százalékkal pörgetheti föl a készleteket. A problémát azonban az jelenti, hogy

Kína csak igen kis mennyiségben exportál, vagyis várhatóan csak szerényen fog segíteni a globális kínálati problémákon.

Mindeközben a kínai készletek adják majd a teljes globális készletállomány majdnem felét.