Ismeretlen kínai márka tarolta le az afrikai mobilpiacot

Afrika, mobilszolgáltatás, mobiltelefon
A man browses the new version of Facebook in the popular West African language Peule on a mobile telephone on September 30, 2016 in Abidjan. / AFP PHOTO / ISSOUF SANOGO
Vágólapra másolva!
Egy, a világ más részein szinte teljesen ismeretlen kínai márka uralja az afrikai mobiltelefon piacot.
Vágólapra másolva!

A kínai Tranisson készülékeit több, mint száz millióan használják Afrikában,

a márka a kontinens mobiltelefon piacának negyven százalékát uralta 2016-ban. A Tranisson tavaly 79,91 millió mobiltelefont gyártott, mintegy nyolcvanszorosát annak, amit 2006-ban, alapítása évében állított elő. Akkor a cég termékeinek túlnyomó részét még Indiában és Bangladesben értékesítette. A cég üzemeinek termelési kapacitása ma már meghaladja a napi 300 ezer készüléket.

Ismeretlen kínai márka tarol az afrikai mobilpiacon Forrás: AFP/Issouf Sanogo

"A piaci sikerhez fel kellett mérnünk mire is van valójában szüksége az afrikai felhasználóknak" - mondta Arif Chowdhury, a Tranisson bangladesi származású elnökhelyettese.

stabil zeneszám lejátszási funkcióra, valamint hosszú akkumulátor élettartamra" - mutatott rá.

A Tranisson telefonok ezért sötét bőrtónusra kalibrált kamera expozícióval, kettő, három, vagy akár négy SIM-kártya elhelyezésének a lehetőségével rendelkeznek.