Kell a mentőcsomag, hamarosan törleszteni kell

Vágólapra másolva!
Hónapokig tartó tárgyalások árán végre sikerült elvi megállapodást kötnie hitelezőivel Görögországnak. A mentőcsomagért cserébe konkrétumokat várnak.
Vágólapra másolva!

A nemzetközi hitelezők olyan kézzel fogható, eredményes gazdasági intézkedéseket várnak a mentőcsomag fejében, amelyeket 2019 és 2020 között képes teljesíteni az ország.

Jeroen Dijsselbloem, az Eurogroup elnöke elmondta, a görögöktől csökkentést várnak a nyugdíjakon és az adómentesség küszöbén, illetve további csökkentést az energiapiac és a munkaerőpiac szabályozottságának mértékén.

Előbbi kettőért cserébe a hitelezők beleegyeztek, hogy a görög kormány több pénzt fordítson a gyerekszegénység elleni küzdelemre és a nyugdíjasok egészségügyi támogatására.

Görögország 2010-ben kapott segítséget hitelezőitől, azóta így tartja fenn magát. A mostani a harmadik, 86 milliárd eurós összegével egyben a legnagyobb mentőcsomag is, melyből eddig 31,7 milliárd eurót utaltak át. A következő részletet azért várják, hogy törleszthessék korábbi adósságaikat.