Együttműködést kötött az MNB és a Károli Egyetem

Károli Gáspár Református Egyetem
Budapest, 2014. október 7. A budapesti Károli Gáspár Református Egyetem új oktatási épülete 2014. október 7-én, az ünnepélyes átadás napján. MTI Fotó: Soós Lajos
Vágólapra másolva!
Együttműködési megállapodást írt alá a gazdasági képzések támogatásáról a Magyar Nemzeti Bank elnöke és a Károli Gáspár Református Egyetem rektora. A jegybank 28,14 millió forinttal támogatja a felsőoktatási intézményt.
Vágólapra másolva!

A tájékoztatás szerint az együttműködés keretében az MNB 2018. júniusáig

28,14 millió forinttal támogatja

az egyetem keretein belül folyó

  • szakkollégiumi közgazdasági képzéseket,
  • gazdaságpszichológiát érintő kutatási témákat,
  • konferenciák szervezését,
  • illetve a könyvtárfejlesztést.

Ezen felül ösztöndíjakat biztosít

  • a gazdálkodási és menedzsment alapképzésen,
  • az emberi erőforrás alapképzésen,
  • illetve a gazdaságpszichológia,
  • és üzleti etika szakirányú továbbképzésen

részt vevő hallgatók számára.

A budapesti Károli Gáspár Református Egyetem új oktatási épülete 2014. október 7-én Forrás: MTI/Soós Lajos

Mindemellett a jegybank támogatásával az egyetem egy kiemelkedő teljesítményt nyújtó hallgatója

havi 30 000 forint összegű ösztöndíjat

kaphat a 2016/2017. tanévben.

Az együttműködés célja, hogy emelje az egyetem közgazdasági képzéseinek színvonalát, támogassa a gazdaságpszichológia témájú oktatási és kutatási tevékenységet.

A jegybank szeretne hozzájárulni az egyetem valamennyi, nem gazdaságtudományi képzési területhez tartozó hallgatója körében

a közgazdasági, pénzügyi ismeretek, pénzügyi kultúra fejlesztéséhez, a hallgatók látókörének bővítéséhez.