500 új munkahelyet hoz létre az indiai Tata Budapesten

CSABRA, Rahul; Szijjártó Péter; Ésik Róbert; SZIJJARTO_Peter részt vesz a Tata Consulting új Budapesten nyitott irodájának megnyitását bejelentő sajtótájékoztatón.
Budapest, 2017. április 18. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (k), Prabal Datta vezérigazgató (b2), Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (Hungarian Investment Promotion Agency, HIPA) elnöke (b) és Rahul Chhabra, India budapesti nagykövete (j) az indiai Tata Consulting új budapesti irodájának megnyitásán 2017. április 18-án. MTI Fotó: KKM / Kovács Márton
Vágólapra másolva!
A keleti nyitás stratégiájának újabb sikere, hogy a Tata Consultancy Services (TCS) indiai szolgáltató központ 500 új munkavállalóval és ötezer négyzetméter új irodaterülettel bővíti kapacitását Budapesten – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a TCS irodaavatójának alkalmából rendezett sajtótájékoztatón ma Budapesten.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter kiemelte, hogy a Tata CS India legnagyobb infotechnológiai vállalata, magyarországi központjában 1800 magasan képzett közgazdász, informatikus és fejlesztő dolgozik, több mint tíz százalékuk valamelyik felsőoktatási intézmény hallgatója.

A tárcavezető szerint óriási verseny van Európában a beruházásokért, a nagy, csúcstechnológiát képviselő ázsiai vállalatokért küzd Nyugat- és Közép-Európa is.

Az indiai vállalatok magyarországi beruházási kedvének dinamikus bővülése látszik a kereskedelmi forgalomban is, amely januárban húszszázalékos növekedéssel megközelítette az 50 millió dollárt, a legtöbb indiai beruházás az autóiparba, az élelmiszeriparba és a víziparba érkezett az utóbbi időszakban.

Az autóipar után a szolgáltatószektorba érkezik a legtöbb beruházás Magyarországon,

110 ilyen központ működik már az országban, 42 ezer jól képzett, több nyelvet beszélő, 1980 után született fiatalnak munkát adva – számolt be a tárcavezető.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (k), Prabal Datta vezérigazgató (b2), Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség, és Rahul Chhabra, India budapesti nagykövete (j) az indiai Tata Consulting új budapesti irodájának megnyitásán Forrás: MTI/Kkm / Kovács Márton

Prabal Datta ügyvezető igazgató elmondta, az új irodával inspiratív környezetet szeretnének kialakítani a munkavállalóknak, hogy sikeresek lehessenek a digitalizálódó világban, és a legjobban tudják hasznosítani tudásukat.

Beszámolt arról is, folyamatosan alakítják ki az együttműködést az egyetemekkel, gyakornoki pozíciókat biztosítva, amelyek később munkahelyekké alakulhatnak. A TCS 15 éve jött Magyarországra, első Indián kívüli szolgáltató központját alapította meg Budapesten.

Az elmúlt néhány évben jelentősen növekedett a vállalat, amit segített, hogy 2013-ban stratégiai együttműködési megállapodást kötött a kormánnyal – mondta az ügyvezető igazgató.