Idén több osztalékot fizet a Richter

Richter Gedeon Nyrt., embléma
A Richter Gedeon Nyrt. egyik épülete
Vágólapra másolva!
A Richter Gedeon Nyrt. igazgatósága a 2016. évi eredmény terhére a törzsrészvényekre 106 forint osztalék megállapítását és kifizetését javasolja a társaság éves rendes közgyűlésének, amelyet április végén tartanak.
Vágólapra másolva!

A Richter tavaly 72 forintos osztalékot fizetett részvényenként a 2015-ös eredmény után, egy évvel korábban pedig 33 forintot.

A Richter Gedeon Nyrt. egyik épülete Forrás: MTI/Faluldi Imre

A Richter Gedeon Nyrt. konszolidált nettó nyeresége 17,5 százalékkal nőtt 2016-ban, 63,27 milliárd forintot tett ki. A társaság éves árbevétele 389,69 milliárd forint volt, 6,7 százalékkal több, mint az előző évben, euróban mérve 6,1 százalékkal emelkedett a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült, konszolidált gyorsjelentés szerint. Az export árbevétel 6,5 százalékkal 1,136 milliárd euróra nőtt.