Ezekbe az országokba emigrálnak a dollármilliomosok

Pumpkin sziget Ausztrália A világ legszebb titkos szigetei utazás
Vágólapra másolva!
Tavaly közel 30 százalékkal emelkedett a más országba költöző dollármilliomosok száma, a legtöbben Ausztráliát, az Egyesült Arab Emírségeket, Kanadát és az Egyesült Államokat választották új otthonuknak a New World Wealth felmérése szerint. A szempontok között a jobb életkörülmények, a nagyobb szabadság, a közbiztonság és az egészségügyi ellátás magas színvonala szerepelt elsőként. Az adózási feltételek továbbra is fontosak, de a cégek székhelyének áthelyezhetősége miatt már kevésbé számítanak.
Vágólapra másolva!

Tavaly jelentősen nőtt azoknak a dollármilliomosoknak a száma, akik úgy döntöttek, hogy végleg elhagyják a hazájukat, és más országban telepednek le. A legtöbben elsősorban a jobb életkörülmények, a nagyobb közbiztonság, a szélesebb körű szabadság, valamint az adózási feltételek miatt váltottak.

A kettős állampolgárság lehetősége szintén nagy vonzerő, de sokat nyom a latban, hogy az új állampolgársággal járó útlevéllel mely országokba lehet vízummentesen utazni.

Továbbra is Ausztrália vonzza a legtöbb emigráló dollármilliomost:

a magas életszínvonal és a kiváló közszolgáltatások mellett az ázsiai országokkal üzletelő vállalkozók számára a béke és nyugalom új szigetévé vált a kontinens.

Az Ausztráliához tartozó Pumpkin-sziget. Forrás: pumpkinisland.com.au

A New World Wealth 71 országban készített felmérést a gazdagok emigrálásáról, és a legfrissebb adatai szerint tavaly közel 30 százalékkal több milliomos, összesen 82 ezer fő választott új hazát, közülük 11 ezren tették át a székhelyüket Ausztráliába.

Az első öt legnépszerűbb célország között évek óta ott találjuk az Egyesült Arab Emírségeket, Kanadát, az USA-t és Új-Zélandot.

A legtöbb dollármilliomos Franciaországból, Indiából, Kínából, Törökországból és Brazíliából érkezik, és 20 százalékuk él azzal a lehetőséggel, hogy letelepedési kötvénnyel (államkötvénnyel) vásárol magának állampolgárságot.

Az útlevelek közül továbbra is a svájci és az olasz számít a legnépszerűbbnek.

Az Egyesült Arab Emírségek is népszerű célország. Forrás: AFP

A felmérés szerint Európából egyre több gazdag készül emigrálni elsősorban a menekült helyzet miatt.

A közeljövőben Franciaországból, Belgiumból, Németországból, Hollandiából és Ausztriából várható a legtöbb kitelepülés a bevándorlók miatt kialakult feszültségek nyomán, áll a New World Wealth felmérésében.