Már csak egy hónap és elzárják a pénzcsapot

kamat, hozam, kötvény, profit
bankjegy fizetési eszköz FOTÓ FOTÓTÉMA HASZNÁLATI TÁRGY húszezer forintos bankjegy papírpénz pénz TÁRGY tárgyfotó
Debrecen, 2016. január 4. A megújított húszezer forintos bankjegy részlete. Magyarország ma is hivatalos fizetőeszközét, a forintot, 70 évvel ezelőtt, 1946. augusztus elsején vezették be. A pengőt felváltó új pénz nevét I. Károly történelmi aranyforintjáról kapta.
Vágólapra másolva!
Alig több mint 1 hónapjuk van a cégeknek, hogy még igénybe vegyék a Növekedési Hitelprogram kínálta kedvező forrást beruházásaik finanszírozására.
Vágólapra másolva!

„A vállalkozások egy jelentős része az uniós támogatások megjelenésétől tette függővé az elmúlt években a beruházásokra vonatkozó döntéseit. Több népszerű uniós pályázat kiírása éppen az elmúlt hónapokban jelent meg, ezért

a Növekedési Hitelprogram kivezetésének 3 hónappal történő meghosszabbítása segítséget nyújtott a cégek számára.

A Növekedési Hitelprogram záró szakasza azonban már nem befolyásolta döntően a beruházások mértékét, mivel a vállalkozások a tervezett beruházásaik többségét az elmúlt két évben megvalósították. A program végének közeledtével nem tapasztalható kiugró növekedés a hiteligényben, de természetesen

– tájékoztatott Hodina Péter, a K&H Vállalati értékesítési igazgatóság vezetője.

Van még forrás a kedvezményes kamatozású keretből Forrás: MTI/Oláh Tibor

„Az NHP első és második szakaszához hasonlóan a K&H a harmadik szakaszban is aktív szerepet vállalt a vállalkozások finanszírozásában. Jelenleg a K&H-nál elérhető közel 60 milliárd forintos keretösszeg mintegy 75-85%-a van kihasználva, pillértől függően, tehát

Mindezidáig a Növekedési Hitelprogram közel 4 éves időszaka alatt a K&H mintegy 360 milliárd forint összegben összesen 6254 db támogatott hitelszerződést kötött ügyfeleivel. Természetesen az NHP kifutását követően is a vállalati hitelállomány növelése a cél, amelyet saját forrású és egyéb refinanszírozott termékekkel tudunk megvalósítani" – mondta el Hodina Péter.