A befektetési alapokat is meghódítaná a marihuána

Az orvosi célú marihuána az USA leggyorsabban növekvő iparága
Vágólapra másolva!
Tekintve, hogy a marihuána eladások 2016-ban 30 százalékkal emelkedtek az Egyesült Államokban, különösen izgalmas lesz, ha a befektetők már egy tőzsdén kereskedett alapon keresztül is lecsaphatnak a lehetőségre.
Vágólapra másolva!

Hamarosan piacra léphet az első marihuána alapú tőzsdén kereskedett alap (ETF), miután az ETF Managers Trust benyújtotta az induláshoz szükséges dokumentumokat a szabályozóknak. Az alap Emerging AgroSphere ETF néven futna.

Fontos azonban, hogy

az alap nem a marihuánát, mint nyersanyagot követné,

hanem olyan orvosi marihuánában utazó cégekbe fektetne, amelyek részt vesznek a termelésben vagy a forgalmazásban – írja a MarketWatch.

Növekvő népszerűség

Éppen ezért a tervezett alap mögött álló vállalat hangsúlyozta, az alapkezelő nem fektetne egyetlen olyan amerikai vagy kanadai vállalatba sem, amelynek az orvosi marihuána szektorán kívül van kapcsolata az anyaggal. Legalábbis addig biztosan nem, amíg a nem orvosi célú marihuána nem lesz legális az Egyesült Államokban – derül ki a benyújtott anyagból.

Egyre népszerűbb a marihuána az Egyesült Államokban Forrás: AFP/Lars Hagberg

Noha az alap beindulására még rá kell bólintani,

az USA-ban egyre többen állnak a marihuána legalizálása mellett.

Tavaly az amerikaiak durván 60 százaléka közölte, támogatja a rekreációs célú marihuána legalizálását, miután az évben hét államban szavazták meg a törvényes használatot rekreációs vagy orvosi célokra.

Súlyos adóbevételek

Az elmúlt időszakban ráadásul az iparág igen erőteljesen bővült. Az eladások tavaly 30 százalékkal emelkedtek – derül ki az Arcview Market Research adataiból –, és az elmúlt négy év során megháromszorozódtak.

Csak Coloradóban a marihuánából származó bevételek elérték az 1,3 milliárd dollárt,

200 millió dollárral járulva hozzá az állam adóbevételeihez.

A benyújtott dokumentumok szerint az ETF Managers Trust az alapot a New York-i tőzsdén (NYSE Arca) jegyezné.