A Snap lehet az új Facebook

Instagram Snapchat TWITTER SOCIAL NETWORK social media photography PHOTO app SQUARE FORMAT
ILLUSTRATION - The new logo of Instagram seen on an Apple iPhone 6 in Duesseldorf, Germany, 17 May 2016. Photo: ROLF VENNENBERND/dpa
Vágólapra másolva!
Ahogy közeledik a Snapchat mögött álló Snap tőzsdére lépése, a befektetőket egyre jobban érdekli, vajon ez lesz az új, Facebookhoz hasonló tőzsdei sikertörténet, vagy egyszerűen és gyorsan kipukkad a divatos lufi.
Vágólapra másolva!

Noha a Snap kezdeti nyilvános részvénykibocsátásának (IPO) ára a korábban jelzett 14-16 dolláros tartomány tetején alakulhat, a MarketWatch elemzője szerint még így is jó vétel lehet a Snap. Számos tényező támasztja alá ugyanis az érvet, mely szerint a népszerű alkalmazás mögött álló vállalat tőzsdei története sikeres lesz.

Bár vannak aggodalmak azzal kapcsolatban, hogy a Snap felhasználói csak lassú növekedést mutatnak, Tim Mullaney szerint ez a félelem igencsak eltúlzott. Az elemző ésszerű feltételezésnek érzi ugyanis, hogy

a vállalat nagyjából négy éven belül több milliárd dolláros bevétel mellett akár 1 milliárd fölötti profitot is termelhet.

Ráadásul Mullaney úgy látja, az sem igazán mérvadó, hogy a Snap tavaly veszteséges volt, mivel egy gyorsan növekvő piacon egyre közelít a nyereségességhez. Amennyiben pedig a cég elkezd nyereségessé válni, az árrések igen lendületesen növekedhetnek.

Izgalmas környezet

Mindezt szem előtt tartva, fontos látni a kontextust, amelyben a Snap tőzsdére lép. A cég számára a legnagyobb téttel az bír, hogy a hirdetések milyen mértékben vándorolnak át a mobilinternet területére – mivel az alkalmazása okostelefonokra készül. Az IDC adatai szerint a webes hirdetési piac világszerte 652 milliárd dolláros, és 2020-ig elérheti a 760 milliárdos szintet. Ezzel párhuzamosan

a mobilhirdetések piaca 196 milliárd dolláros lehet 2020-ig,

ami lényegében a háromszorosát jelenti a mostani, 66 milliárdos értéknek.

Sikersztori lehet a Snap tőzsdére lépése Forrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit, usage worldwide/Frank May

Tekintettel arra, hogy a Snap felhasználóinak száma háromszorosára nőtt 2014 márciusa óta (most 161 millió), és a vállalat csak abban az évben kezdett el hirdetéseket értékesíteni, az elemzés szerint a bevétel csak a felszínt kapargatja. A Snap egy felhasználóra eső bevétele a tavalyi negyedik negyedévben 1,05 dollár volt, szemben a Facebook 4,83, illetve a Twitter 2,25 dollárjával. A Snap egy felhasználóra jutó bevétele azonban megtöbbszöröződhet, ahogy a Facebook esetében is történt az IPO után, vagyis könnyen jöhet a profit – hangsúlyozza Mullaney.

Mindemellett az sem elhanyagolható tényező, hogy mivel a Snapchat elsősorban képüzenetek megosztására épül,

természetesen tud kapcsolódni a mobil videó hirdetések piacához.

Ráadásul, tekintve a Snap üzleti modelljét, a felhasználók növekvő száma, kiegészülve a relatíve alacsony fejlesztési költségekkel, egészen vonzó pénzügyi jövőt vetít előre a cégnek – írja az elemzés.

Óvatosság és kockázat

Ami reális aggodalomra adhat okot a konzervatívabb befektetők körében, az a felhasználók növekedésének beragadása, ahogy az a Twitternél is történt. Éppen ezért a Snapnek tiszta pályán kellene eljutnia az 1 milliárd dolláros éves profitig, hogy igazolja a magas árát.

Ehhez pedig a jelenleginél sokkal több felhasználóra volna szüksége.

Mindazonáltal – figyelmeztet Mullaney – az ezzel kapcsolatos aggodalmak talán eltúlzottak. A Snap a tavalyi negyedik negyedévben ugyanis 48 százalékkal több aktív napi felhasználót produkált, mint egy évvel korábban.

Optimista várakozások

Az elemzés ezzel párhuzamosan két feltételezéssel él. Egyrészt a Snap 5 dollárig pörgetheti fel a negyedéves, egy felhasználóra eső bevételét. Másrészt

ebben az évben 40 százalékkal, jövőre 35, 2019-ben pedig 30 százalékkal fokozhatja a felhasználók számát.

A Twitter egyébként jelenleg nagyjából 4 százalékos felhasználó-növekedést mutat éves szinten.

Evan Spiegel, a Snapchat alapítója, azaz a Snap Inc. CEO-ja Forrás: Forbes

Ezen modell szerint 2019 végére a Snapnek közel 400 millió felhasználója lehet, aminek következtében 2020-ra 8 milliárd dollár fölötti lehet az éves bevétel. Ha pedig ezek a léptékek helyesek, úgy elég könnyen összejöhet az 1 milliárd dolláros adózás előtti nyereség. Mullaney kiemeli, még ha szerényebb számokkal, éves szinten 35,30, valamint 25 százalékos felhasználói bővüléssel kalkulálunk, az így keletkező 6,8 milliárdos éves bevétel 2019 végére még mindig támogatja a cég felfutását.

Mivel a kulcs abban rejlik, hogy

a Snap sokkal jobb hirdetési felület, mint a Twitter,

így Mullaney szerint minden esély megvan arra, hogy a vállalat inkább a Facebook sikeres útját járja majd a tőzsdére lépése után. Mindezt figyelembe véve tehát – véli az elemző – a 22 milliárdos IPO nem feltétlenül riasztó. Még akkor sem, ha a részvény kezdetben ugyanúgy gyengülésnek indul, mint ahogy azt a Facebooknál láthattuk.