A Strabag épít gyorsforgalmi utat az M2-esből

veronai buszbaleset, áldozatok holttestének hazaszállítása
Budaörs, 2017. február 4. A veronai buszbaleset 16 halálos áldozatának holttestét szállító konvoj az M1-M7 autópálya bevezető szakaszán a főváros felé 2017. február 4-én. Január 20-án éjjel az olaszországi Verona közelében balesetet szenvedett egy magyar fiatalokat szállító busz, tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. MTI Fotó: Lakatos Péter
Vágólapra másolva!
A Strabag Építő Kft. és a Strabag AG-ből álló STR+S-M2 Konzorcium nyerte az M2-es Budapest-Vác déli csomópont közötti szakaszának gyorsforgalmi úttá fejlesztésére kiírt nyílt közbeszerzési eljárást, a kivitelezés nettó értéke 32,975 milliárd forint.
Vágólapra másolva!

A kivitelezés, az előkészítő munkálatokkal, várhatóan áprilisban kezdődik és 2019-ben fejeződik be. A beruházás európai uniós és magyar forrás felhasználásával a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából, a NIF Zrt. beruházásában valósul meg.

A fejlesztést követően

Budapest és Vác között végig óránként 110 kilométerrel lehet majd haladni.

Továbbá tehermentesül az átmenő forgalom alól a 2. számú főút mentén található települések közül például Dunakeszi, Göd, Sződliget és Vác.

Az M2-es kétszer kétsávos lesz Forrás: MTI/Lakatos Péter

A közel 20 kilométeres szakaszból 13,4 kilométer hosszan kétszer egy sávos. A fejlesztés során kétszer kétsávossá épül át az autóút, középen elválasztó sávval, a meglévő pályaszerkezet megerősítésével. A beruházás révén két új külön szintű csomópontot is kialakítanak Dunakeszi északi részén és Sződligetnél.