Nem változott az alapkamat

Matolcsy György bankvezető beszél Foglalkozás FOTÓ ÁLTALÁNOS hitelprogram konferencia pénzügyi szakember SZELLEMI TEVÉKENYSÉG SZEMÉLY
Budapest, 2013. november 20. Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke beszél az MNB növekedési hitelprogramjáról tartott konferencián a budapesti Marriott Hotelben 2013. november 20-án. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Változatlanul hagyta az alapkamat 0,9 százalékos szintjét a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa kamatdöntő ülésén, és nem változtatott a testület a kamatfolyosó kondícióin sem.
Vágólapra másolva!

Nem változtatott az alapkamaton a Monetáris Tanács, tehát az továbbra is 0,9 százalékon marad. A Magyar Nemzeti Bank testülete a kamatfolyosó koncícióit is változatlanul hagyta.

Az alapkamat tartása megfelelt az elemzői várakozásoknak,

londoni szakértők 2018 közepéig nem várnak változtatást.

Az utóbbi hónapokban a jegybank nem szokványos eszközökkel kívánta finomhangolni a monetáris politikát, amelyek közül az egyik legfontosabb eszköze a 3 hónapos betétállomány szűkítése azért, hogy a kereskedelmi bankok a jegybank eszközeinek igénybe vétele helyett a reálgazdaságot finanszírozzák, illetve állampapírokat vásároljanak - véli Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője.

Ennek hatására a bankközi kamatlábak, illetve a rövid lejáratú referenciahozamok történelmi mélypontra süllyedtek, így a kiemelten fontos, számos hiteltermék árazásának alapjául szolgáló 3 hónapos bubor kamatláb már 0,3 százalék alá csökkent.

A Monetáris Tanács decemberben március végére 750 milliárd forintban határozta meg a 3 hónapos betéti állomány célzott értékét, így legkorábban márciusban várható további döntés az állományt illetően, amikor egyúttal az MNB friss előrejelzései is napvilágot látnak az Inflációs Jelentésben.

Ebben már a 3 százalékos inflációs cél elérését is előre jelezhetik, ami korlátozhatja a további monetáris lazítások esélyét. Suppan szerint szigorítani ugyanakkor mindaddig nem szükséges, amíg a várható infláció a 2-4 százalékos toleranciasávon belül marad, így 2018 közepéig nem számítunk az alapkamat emelésére.