Hiába ítélték el, nem mond le a szocialista képviselő

Vágólapra másolva!
A terézvárosi önkormányzat képviselő-testülete felszólította Hatvani Csabát, hogy mondjon le, miután a képviselőt a Fővárosi Törvényszék hűtlen kezelés miatt első fokon elítélte. A két Andrássy úti palota 2004-es eladása miatt indult büntetőeljárásban az ügyész szigorításért, letöltendő szabadságvesztésért, míg a védők felmentésért fellebbeztek.
Vágólapra másolva!

Csütörtöki ülésén lemondásra szólították fel Hatvani Csaba szocialista önkormányzati képviselőt a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletére hivatkozva, derült ki a terézvárosi önkormányzat közleményéből. Az Origo kedden számolt be róla, hogy Fürst György korábbi VI. kerületi MSZP-s alpolgármestert a törvényszék 2 év börtönre és 70 millió forint megfizetésére kötelezte.

Elítélték a rolls-royce-os volt MSZP-s alpolgármestert

Fürst György korábbi VI. kerületi MSZP-s alpolgármestert a Fővárosi Törvényszék 2 év börtönre és 70 millió forint megfizetésére kötelezte. A bíróság az elsőrendű vádlott szabadságvesztését öt év próbaidővel felfüggesztette - hozta meg elsőfokú ítéletét a Fővárosi Törvényszék a két Andrássy úti...

Ennek a pernek volt az egyik vádlottja a szocialista képviselő, akit szintén elítélt a bíróság: Hatvani Csabát hűtlen kezelés miatt egy év tíz hónap börtönbüntetésre ítélték, amelynek a végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztették.

Kedden, a többórás ítélethirdetést, illetve indoklást követően

  • az ügyész hosszabb, valamint letöltendő szabadságvesztés kiszabását, illetve a közügyektől való eltiltást kérte, míg
  • a védők felmentésért fellebbeztek.

Az ítélet szerint Fürst Györgynek a felfüggesztett börtönbüntetés mellett 70 millió forintot is meg kell fizetnie. Ez az összeg úgy jön ki, hogy a pénzbüntetés 350 napi tételnek felel meg, az egynapi tétel összege pedig 200 ezer forint – tehát,

ha az egykori alpolgármester spórolni szeretne 2 millió forintot, ahhoz mindössze 10 napra kellene börtönbe vonulnia.

Az elsőfokú ítélet szerint a vádlottaknak egyetemlegesen 131,7 millió forintot kell megfizetniük az önkormányzatnak a 2004-től számított kamatokkal együtt, amely így összesen több mint 230 millió forintra rúg.

Hatvani marad

„A képviselő-testület megállapította,

ezért felszólította, haladéktalanul mondjon le önkormányzati képviselői mandátumáról és távozzon a közéletből” – írja közleményében a Hassay Zsófia polgármester által vezetett önkormányzat. A polgármester indoklása szerint a keddi elsőfokú ítéletben bűnösnek kimondott személyek közül egyedül Hatvani Csaba tölt be jelenleg is közéleti funkciót Terézvárosban.

„A képviselő-testület azt az álláspontot alakította ki, hogy

méltatlan arra, hogy terézvárosi lakosokat képviseljen, méltatlan arra, hogy önkormányzati ügyekben döntsön” – olvasható a közleményben. Mint írják, Hatvani Csabát már 2013-ban is elítélték, akkor hivatali visszaélés bűntettének elkövetése miatt, amiért pénzbüntetést szabtak ki rá.

Hatvani Csaba a képviselő-testület felszólítása ellenére sem mondott le mandátumáról.

A testület elfogadhatatlannak tartja, hogy az első fokon különösen nagy értékre elkövetett hűtlen kezelés bűntettében elítélt szocialista politikus továbbra is részt vegyen a kerület vagyonkezelési döntéseiben.

Terézvárosban egy frakció is megszűnt

Nyíri Gábor, az Együtt önkormányzati képviselője kilép az ellenzéki frakcióból, így

Terézvárosban megszűnt a Demokraták Terézvárosért nevű, az MSZP, a DK és az Együtt képviselője alkotta frakció.

Az önkormányzat közleménye szerint a képviselő a saját Facebook-oldalán egyebek mellett azzal indokolta döntését, hogy „az Együtt sem a Hatvani Csaba-féle politikusokkal, sem a hozzájuk kapcsolódó korrupciós ügyekkel nem tud közösséget vállalni”.

Segítséget kérnek az MSZP vezetőitől

A képviselő-testület egy nyíltlevelet is írt az MSZP országos, illetve budapesti elnökének, azaz Molnár Gyulának és Kunhalmi Ágnesnek címezve. A levélben arra kérik a két szocialista politikust, hogy „vessék latba tekintélyüket Hatvani Csabának, a terézvárosi önkormányzat képviselőjének, az MSZP fővárosi szervezete elnökségi tagjának a közéletből való távozása érdekében”.