Soros most a hollandoknál húzta ki a gyufát

Soros György
Hungarian born US billionaire philanthropist and Chairman of the Soros Fund Management LLC George Soros gives a speach during the meeting of International Crisis Group Working to Prevent Conflict Worldwide in Brussels, Belgium on 23.10.2014 by Wiktor Dabkowski/picture alliance
Vágólapra másolva!
A holland piaci felügyelet rendszerhiba miatt 2012-ig visszamenőleg nyilvánosságra hozta, mely spekulatív alapok fogadtak részvényárak esésére. Soros György alapja is lebukott, a holland ING bank részvényeinek gyengülésére játszott. Soros 2008-ban az OTP-t támadta meg, akkor rövid időn belül 22 százalékot estek a részvényárak, a kereskedést fel is kellett függeszteni. A pénzügyi felügyelet ezért 500 millió forint bírságot szabott ki az üzletember spekulatív alapjára.
Vágólapra másolva!

Számítógépes rendszerhiba miatt kedd éjszaka 2012-ig visszamenőleg az összes spekulatív alap shortolását nyilvánosságra hozta a holland piaci felügyelet, vagyis azokat a a tranzakciókat, amikor egy-egy részvény árfolyamának esésére játszanak.

Az adatokat ugyan viszonylag hamar eltüntették a honlapról, de így is sok információt meg lehetett tudni a részvények árának esésére spekuláló alapokról.

A lebukottak között szerepel Soros György alapja, amely a holland ING bank ellen fogadott - értesült több brit lap.

Soros György Forrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit, usage worldwide/Wiktor Dabkowski

Az alapoknak a 2008-as válság után hozott szigorítások alapján minden olyan shortolást be kell jelenteniük, amelyek a részvények értékének fél százalékát meghaladja.

Mivel a spekulatív alapok titokban akarják tartani a shortolást, ezért általában 0,3-0,5 százalékos mértékű esésre fogadnak, amit már nem kell nyilvánosságra hozniuk.

Sorosék az ING részvényértékének 0,3 százalékának esésére fogadtak a most kiszivárgott adatot szerint.

Korábban a Soros Management állt az OTP Bank részvényei elleni támadás mögött is, amely miatt a pénzügyi felügyelet 500 millió forintos bírságot szabott ki rá.

2008. október 9-én nem sokkal a tőzsdezárás előtt 22 százalékkal estek az OTP papírok, melyek kereskedését azonnal fel kellett függeszteni.

1992-ben Soros az angol font ellen shortolt olyan nagy összegben, hogy a Bank of England-nek le kellett értékelni a devizát.