Hat év alatt tízmilliárdokkal nőttek a családtámogatási források

A Gulág Virágai Bujtás Merdzsán GULAG Emlékév Nemzeti Színház Rétvári Bence Sajtótájékoztató
Vágólapra másolva!
2010 óta tíz milliárdokkal nőttek a családokra fordított állami források. Így évről évre nő a csecsemő- és gyermekgondozási díj össszege is. 
Vágólapra másolva!

2010 óta folyamatosan növekednek a családokra fordított állami források, egyre több pénz marad a családok, a kisgyermekesek zsebében - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az MTI-nek.

Azt is elmondta, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adatai alapján 2010-ben a csecsemőgondozási díjakra (csed) 37,5 milliárd, 2016-ban pedig már 45,5 milliárd forintot költött az állam. Így a csed átlagos havi összege a 2010-es 115 200 forintról 143 457 forintra emelkedett, vagyis

nagyjából 25 százalékkal több pénz jut a kisgyerekeseknek.

"A cél az, hogy Magyarország valóban családbarát ország legyen" Fotó: Adrián Zoltán - Origo

A csed mellett a gyed, vagyis a gyermekgondozási díj összege is érezhetően nőtt. Az állam 2010-ben 92,5 milliárd forintot költött gyedre, 2016-ban pedig már 114,5 milliárdot. Ez meglátszik a havi összegen is: a korábbi 83 473 forintról 112 848 forintra emelkedett átlagosan a kisgyerekes szülőknek járó támogatás. Ez

átlagban 35 százalékos emelkedést jelent.

Rétvári Bence azt is elmondta, hogy a gyed minden esetben a gyerek kétéves koráig jár és már a cseddel együtt be lehet nyújtani az igényt, így a csed lejártát követően automatikusan folyósítják. Az államtitkár összegezve a számokat azt mondta, hogy jelentős eredményeket sikerült elérni az elmúlt években.

2013-hoz képest

2016-ban 32 milliárd forinttal többet költött a kormány a gyes, gyed, csed támogatásokra,

ezzel egy időben pedig a minimálbér 15 százalékos emelésével még több pénzhez jutnak a családok. A gyed plafon 178.500 forintra emelkedik, ami 84 ezer családnak nyújt segítséget. Szintén nagy eredményként említette, hogy négy év alatt duplájára nő a második gyerek után járó adókedvezmény mértéke, a gyes pedig másfélszer annyi ideig, a gyermek kétéves kora helyett egészen hároméves koráig jár.

Rétvári Bence elmondta, hogy a cél az, hogy Magyarország valóban családbarát ország legyen, amit az állam évről évre növekvő mértékben biztosít.