Ez várható a megtakarításoktól 2017-ben

kamat, hozam, kötvény, profit
bankjegy fizetési eszköz FOTÓ FOTÓTÉMA HASZNÁLATI TÁRGY húszezer forintos bankjegy papírpénz pénz TÁRGY tárgyfotó
Debrecen, 2016. január 4. A megújított húszezer forintos bankjegy részlete. Magyarország ma is hivatalos fizetőeszközét, a forintot, 70 évvel ezelőtt, 1946. augusztus elsején vezették be. A pengőt felváltó új pénz nevét I. Károly történelmi aranyforintjáról kapta.
Vágólapra másolva!
Az év elejével nagyon sokan kíváncsiak lehetnek arra, hogy az évben mire számíthatnak a befektetéseiket illetően. Pontosan ezért összeszedtük azokat a megtakarítási formákat, amivel egy átlag magyar rendelkezhet, és megnéztük nagyságrendileg milyen hozamokkal kalkulálhatunk az újesztendőre. A kockázatkerülők számára továbbra is az állampapír lehet a jó választás, míg a vállalkozóbb szelleműek egy abszolút hozamú alapban, ne adj' Isten a részvénypiacon találhatják meg a számításukat.
Vágólapra másolva!

A betétek nem fognak tudni labdába rúgni

Az utóbbi évek során jelentős átalakuláson mentek keresztül megtakarításaink, mivel egyre inkább hozzá kellett szoknunk az alacsony kamatokhoz. Hosszú éveken át a bankbetét volt a nyerő, de manapság már szinte semekkora hozamot nem érhetünk el általa. Míg 2016 elején 1 százalék fölött is el lehetett csípni betéti ajánlatot, addig a mostani feltételek alapján éves lekötést már átlagosan csak 0,5 százalékos kamat mellett érünk el. Ráadásul

a legkecsegtetőbb ajánlatok sem merészkednek majd 2% fölé.

Az alacsony jegybanki alapkamat az elkövetkező években még velünk maradhat, illetve az sem várható, hogy a bankok egymásra licitálva kezdenének magasabb kamatot ajánlani a betétekre. Vélhetően idén továbbra is alacsony kamatszintekkel találkozhatunk, hiszen semmi nem támasztja alá azt, hogy a betéti kamatok magasabb szintre kerüljenek.

Az állampapírban nem csalódhatunk

A mindenki által elérhető államkötvények terén egyre alacsonyabb hozamokkal szembesültünk 2016 során. Olyannyira, hogy például az egyéves diszkont kincstárjegyet az év végén már csak 0,3 százalékos hozam mellett tudtunk vásárolni. Egyre inkább nyilvánvaló, hogy az idei év legnagyobb kihívása az infláció lehet, ami magasabb hozamszinttel is járhat, viszont ez definíciószerűen a kötvényárfolyamok visszaesését is okozza. Ebben az esetben pedig szinte borítékolható, hogy a mindenki által vásárolható kötvényekkel és kötvényalapokkal veszteségeket érünk el.

2017-ben is érdemes végiggondolni, hogy mibe fektessük pénzünket Forrás: MTI/Oláh Tibor

A 2016-os év nyertesei a megtakarítások között a lakossági állampapírok voltak, ami minden bizonnyal 2017-ben sem lesz másként. Szerencsére ez esetben a kincstári árfolyamjegyzés az árfolyamcsökkenéstől megóv minket, így

a lakossági állampapírok továbbra is kedvező feltételeket nyújthatnak.

A lakossági állampapírok közkedveltsége a hozamelőnyükből fakad, továbbá a lakosság által kedvelt fél- és egy éves lejáratokon is vonzó ajánlattal kecsegtetnek.

2016 elején például Kamatozó Kincstárjegyet még 2,75 százalékos hozam mellett vásárolhatunk, míg az év végére már csak 2,25 százalékon tudtuk ezt megtenni. Mint említettük, jó esély van arra, hogy az infláció meglódul az év során, ami azt jelenti, hogy arra is van lehetőség, hogy akár magasabb hozam mellett vásárolhatunk majd ezekből az értékpapírokból.

Ugyanakkor a hosszabb állampapírok között is érdemes lehet nézelődnünk, mivel számos érv szól mellettük. Nem csak, hogy magasabb hozamot kínálnak, mint a rövid állampapírok, de az infláció és így a hozamok emelkedése által is jól járhatunk velük. Különösen a Bónusz Magyar Államkötvénynél kedvező a helyzet, hiszen itt a kamatbázis a diszkontkincstárjegyek hozamát foglalja magában, így egy esetleges hozamemelkedés idővel a mi teljesítményünkre is kedvező hatással lehet.

Óvakodjunk a kötvényalapoktól!

A befektetési alapokat a hazai lakosság körében már nagyon sokan ismerik, így a mi listánkról sem maradhattak el. Tavaly könnyen kifoghattunk olyan alapot, amivel nagyot lehetett szakítani, és ez az új esztendőben sem lesz másként. Viszont számos dologra érdemes figyelni: a kötvény és vegyes alapokkal már vigyázni kell, míg az abszolút hozamú alapokkal megcsinálhatjuk a szerencsénket.

A pénzpiaci alapok már évek óta nem nyújtanak túl izmos teljesítményt és ez vélhetően jövőre is így marad.

A 2016-ban jellemző átlagos 0,3 százalékos hozamszinttől várhatóan nem fognak tudni elszakadni, sőt még ennél is alacsonyabb lehet a teljesítményük.

Nagyon sokan abból indulnak ki, hogy a múltban milyen teljesítményeket tudtak elérni a kötvényalapokkal, azonban az elmúlt pár évben 6-8 százalékos hozamra már korántsem számíthatunk az előttünk álló időszakban. Minden esély megvan arra, hogy

a kötvényalapok az elkövetkező évek során alulteljesítők lesznek, hiszen az infláció visszatérőben van,

ami mellett a hozamok emelkedése is várható. Így a hosszú kötvényalapoknál nagyobb veszteségbe is belefuthatunk, míg a rövid kötvényalapoknál szolid nyereségre lehet számítani.

Vegyük végig a lehetséges megtakarítási formákat Forrás: dreamstime

A vegyes alapok is nagy arányban tartalmaznak kötvényeket, így az ott látott folyamatoktól valószínűleg ők sem tudnak elvonatkoztatni. Ami mentsvárként szolgálhat, hogy a befektetéseik között részvény is található, így valamivel jobb teljesítményt hozhatnak a kötvényalapoknál.
Ha a magas hozamokra vadászunk, akkor egy abszolút hozamú alap lehet a nyerő, bár közel sem mindegy itt sem, hogy hova tesszük a pénzünket.

Az abszolút hozamú alapoknak nem számít, hogy éppen milyen bizonytalanság uralkodik a piacokon, ők abban érdekeltek, hogy minél jobb hozamot érjenek el.

Azért lehet előnyük a többi alappal szemben, mert rugalmasan választhatják meg a befektetéseik körét, így mindig oda tudnak menni, ahol a legjobb lehetőségek adódnak.

Találja meg az elvárásainak megfelelő hozammal és kockázattal rendelkező befektetést! Ebben a következő kalkulátor is a segítségére van!

A merészebbek a részvényekkel szakíthatnak nagyot

2016-ban a legtöbb pénzt hazai részvényekkel lehetett keresni, hiszen

a magyar részvénypiac 25 százalékkal is feljebb ment.

Abban már azonban megosztottak a szakember, hogy idén is hasonló teljesítményre számíthatunk-e. Mindenesetre megvan az esély rá, hogy 2017-ben is folytatja az emelkedést a magyar piac, sőt akár felülteljesítők is lehetünk a fejlődő országok között.

Persze találgatásba nem mennénk bele, így a legjobb, amit tanácsolni tudunk, hogy ha hazai részvénybe fektetnénk, készüljünk fel arra, hogy veszteséget is könnyen elérhetünk, így nem a gyenge idegzetűeknek ajánlott ez a befektetés.

A nemzetközi részvények terepén nagy bizonytalanság uralkodhat 2017-ben is.

Kérdéses, hogy az új amerikai elnök milyen intézkedésekkel rukkol elő, de a Brexit végkimenetele, illetve több európai országban várható választások is sok izgalmat sejtetnek. Ezek az események nagymértékben alakíthatják a befektetők elképzeléseit, így a részvénypiacok is hullámzó teljesítmény nyújthatnak.