Két hónap bónuszszabadságot ad a McDonald's

Mc Donald's étterem, gyorsétterem, Egy vásárló a McDonald's belvárosi étterménél, ahol 20 éve nyílt meg a gyorsétteremlánc első magyarországi üzlete
Vágólapra másolva!
Októbertől bruttó 221 000 forintot is hazavihet az, aki a McDonald's Kft. által üzemeltetett éttermekben dolgozik. A diákok nappali órabére megközelíti az 1000 forintot, az éjszakai munkáért pedig 1200 forintot fizetnek óránként. A mekis dolgozók fele diák, aki pedig a cégnél dolgozik 10 éve, az akár két hónapos fizetett szabadságot is kaphat.
Vágólapra másolva!

Az idei második béremelés átlagosan több mint 10 százalékos volt. A legtöbbet a diákok kapták, nekik 13,6 százalékkal nőtt az órabérük, de közel ilyen mértékben, 13 százalékkal nőtt a McDonald's Kft. órabéres munkatársainak a fizetése is – mondta az Origónak Gáspár Ferenc, a McDonald's HR-igazgatója.

A béremelés után a dolgozók 99 százaléka többet visz haza Forrás: AFP/Kenzo Tribouillard

Az órabéreseknek egyórai munkáért eddig 653 forint járt, most 738 forintot (bruttó 1110 forint) kapnak, a teljes munkaidőben foglalkoztatott dolgozók pedig mostantól átlagosan havi nettó 128 400 forintot vihetnek haza.

A nettó keresetet hazai viszonylatban is kiemelkedő béren felüli juttatásokkal egészítik ki – közölte a McDonald's.

Példaként említik

  • a 8000 forint Erzsébet-utalványt,
  • a napi egyszeri ingyenes étkezést,
  • a McD Card kedvezménykártyát
  • valamint, hogy a diák alkalmazottak akár évi 100 ezer forint értékű tanulmányi ösztöndíjat is kaphatnak.

A dolgozók 99 százalékának nőtt a bére

A Mekiben dolgozó diákok az iskolaszövetkezeteken keresztül kapják fizetésüket, az ő esetükben a bruttó bér, ami még szeptemberben 886 forint volt, az emelés után 1006 forintra nőtt – mondta a HR igazgató.

Az októberi második emeléssel több mint

2000 dolgozó vihet haza magasabb bért,

ez a munkatársak 99 százaléka.

Az emelés csak azokat nem érinti, akiknek a bére meghaladja a munkakörükhöz tartozó bérmaximumot.

Akár nyolc hét bónusz szabi

A bérfejlesztésnek köszönhetően egy teljes munkaidőben foglalkoztatott új alkalmazott kezdő bére

havi bruttó 191 000 forint,

ami két hónap elteltével elérheti a 206 000 forintot is. Átlagosan fél év munkatapasztalattal már megnyílik az oktatói pozíció, ahol 221 000 forintos fizetést is kaphat a munkavállaló – közölte a McDonald's.

A Mekiben dolgozók fele diák Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Emellett külön jutalom jár a 3, 5, 10, 15, 20 és 25 éve a McDonald'snál dolgozó munkatársak részére, akik ráadásul

10 évente 4–8 hetes extra fizetett szabadságot

is kapnak.